Tamatave – Madagaszkár legfontosabb kikötője

2019. 01. 15

Egy tengeri nap után, reggel érkeztünk meg Tamatave-be, melynek hivatalos neve

Toamasina – Tamatave

Toamasina, a város Madagaszkár keleti részén, az Indiai-óceán partján fekszik. A fővárostól, Antananarivótól 215 kilométerre, északkeleti irányban. A 2005-ös népszámláláskor a város lakossága 206 390 fő volt, ezzel Madagaszkár második legnépesebb városa, az ország legfőbb tengeri kikötője, fontos, egyre növekvő kereskedelmi központ. Itt található Toamasina tartomány egyetlen nemzetközi reptere.

A város nagy károkat szenvedett és nagy része elpusztult az 1927-ben itt végigsöprő hurrikán következtében, a mai városközpont ekkor épült újjá.

A reggeli napfelkeltét „lekéstem”, de így nem sokkal napfelkelte után is sikerült – szerintem -, egy szép fotót készíteni.

Megint privát utat szerveztünk le – nem a hajótársasággal. Megint táncosok csoportja köszöntött bennünket a kikötőben.

Már vártak bennünket

A névtáblát feltartva, már vártak bennünket, így hamar megtaláltuk az itteni vezetőnket.

Rendeztük a „piszkos anyagiakat”, és már vezettek is bennünket az autóhoz, amellyel a túrára megyünk. Nagy meglepetés nincs, itt is a menetszél jelenti a klímát, de ez  az autó legalább jó nagy, kényelmesen elférünk benne.

A kisbusz

Most lefoglaltam az első ülést, hogy tudjak fotózni..

Pár perc után már el is hagytuk a kikötőt. Végig a tengerparton haladtunk hosszú percekig, bár olvastam, hogy ezeken a helyeken szigorúan tilos úszni a cápaveszély miatt!

A csúcsforgalom vagy káosz?

Szinte észre sem vettük, s máris belecsöppentünk valami zsúfolt, nekem átláthatatlan közlekedési forgalomba, ahol egyre lassabban, szinte lépésben haladtunk.

Közben az út két oldalán mindenféle árusítóhelyek, kis boltok, bódék kínálták a portékájukat. Köztük megint volt húsbolt, ami már Diego Suarezben is megrendítő élmény volt. Láttuk, hogy az egyáltalán nem volt egyedi, itt is hasonló körülmények között árulják a húst, csak itt nagyobb a választék…

Közben a közlekedési káosz egyáltalán nem csillapodott. Most értettük meg, hogy miért tart majdnem 1 órát, hogy megtegyük a 12 km utat, az Ivoloina zoological park – ba. Mindennek meg van az előnye, így volt ideje a vezetőnknek, hogy elmondja, az egyik teória szerint, honnan kapta a város a nevét. E szerint, I. Radama király 1817-ben először látogatott a tengerparta, ahol megízlelte a tenger vizét, s azt mondta „Toa masina” (Ez sós) Innen ered a Toamasina név – állítólag.

Tovább egy földúton

Közben, szólt a vezetőnk, hogy most egy kicsit rosszabb úton fogunk menni, mert letérünk a főútról egy földútra.

Érdekes volt, ahogy a rengeteg bambuszrudat úsztatják le a folyón valahonnan a bambuszerdőkből. Ami viszont megdöbbentő volt, hogy nők lapátolták a homokot, illetve több helyen is láttuk, hogy ők törték a nagy köveket apróra… Ez nem férfi munka???

Aztán egy jó óra múlva meg is érkeztünk! Na, kik vártak bennünket?

Hát, persze, hogy egy táncoló csoport! Egy kicsit néztük az előadásukat, egyesek be is álltak közéjük :-), aztán irány a park bejárata.

Ivoloina zoological park

Nagyon szépen rendben tartott, nyugalmat árasztó az egész kert hangulata. Már előtte is olvastam valahol, hogy a helyi vezetők „sasszeme” meglátja a kaméleonokat, most be is bizonyosodott. Mi simán elmentünk mellettük – ők szabadon vannak, jó kis feladat, észreveszi-e őket a látogató?

Következő célpontunk a teknősök. Itt nem az óriás teknősök vannak, de ezeknél is a kifejlett példányok már jó termetesek. Vannak kerítés mögött is, de vannak szabadon is..

Azért, amikor közelről szembenéztünk egymással, annyira nem volt bizalomgerjesztő!

Aztán következtek a makik – a lemúrok. 13 -féle lemúr található meg a parkban, itt is vannak szabadon lévők is.

Be kell valljam, kínlódtam, mire tudtam csinálni néhány fotót róluk. Mire kivártam egy jó pillanatot, hogy na végre, most jó, a következő pillanatban már ugrottak, elfordultak, hanyatt vágták magukat… Pedig csak egy-két pillanatot kellett volna nyugton maradni….

Ezeket sikerült lencsevégre kapni..

Aztán elégedetten elindultunk kifelé a parkból, amikor a barátnőm felkiáltott „Itt egy kígyó az út mellett!”

A kígyó

Akkor vettük észre, hogy most elég ártalmatlannak tűnik, legalábbis ránk nézve, hiszen a szájában ott szorongat egy kaméleont, amit nemrég kaphatott el… Kész horror! Én tudom, hogy ez a természet törvénye, de így szembesülni vele azért más…

Pár percig néztük a haláltusát, aztán hagytuk a természet rendjét… folytattuk utunkat kifelé

A harmadik fotón látható emléktábla – Paul Harris-nek állít emléket, aki megalapítója volt annak a klubnak, amely mind a mai napig gyűjti az adományokat, amelyeket többek között, állatfajok megmentésére szánnak.

Egy kis tanulás

Aztán bementünk még abba az oktató teremben, ahol elsősorban gyerekeknek adják át nagyon emészthető, érdekes formában mindazt a tudást, ami segít a természeti kincsek, környezetünk megőrzését.

Itt éppen a szelektív hulladék feldolgozásáról van szó.

A következő, teljes falat beborító ábrákkal, színekkel beazonosítható állat és növényflórát jelez a Madagaszkár térképen.

Nem csak magyarázatokat láthatunk, hanem a gyerekek készíthetnek is eszközököt, mint például a az itt látható 3 -féle összetevőből, egy főzőedényhez használható állványt vagy tartót.

A harmadik fotón nagyon látványosan mutatja be, mi történik, ha megritkítják az esőerdőket. Ha sűrűn vannak a fák, akkor azok felfogják a csapadékot,amit egy felülről elengedett golyó mintáz, ami hamar elakad. Ha viszont ritka az erdő, akkor a golyó akadálytalanul gurul le, nem fogják meg a fák az esőt, a terület egyre jobban kiszárad… El tudom képzelni, hogy szeretik a gyerekek ezeket a foglalkozásokat. Mi is nagyon élveztük!

Azért növények is találhatók itt, egyszer csak majden beleütköztünk a még zöld mangóba, és láttunk megint Jack-fruit-ot is.

Visszafelé a városba csináltam néhány rövid videót, ami szerintem jó áttekintést ad arról, amit eddig is próbáltam átadni. De így “élőben” talán olyan, mintha ti is ott lennétek az autóban…

Ismét beértünk a városba

A délután ellenére a piac még mindig nagyon zsúfolt volt

Elkanyarodtunk a centrum felé, tudjátok, ami nagy hurrikán pusztítása után épült újjá. Itt vannak a kormány épületei, bankok,központi épületek. Nagyon impozánsak ezek a széles sugárutak.

A kihagyhatatlan Big market

Innen még elmentünk a híres bazárhoz, (Big market) Mit szoktak mondani? Ami itt nem kapható, az nincs is. Kapható itt a vanilia minden formában – Madagaszkár egyik vezető kereskedelmi cikke -, szirup, por, szálas formában is. Kapható nagyon sok -féle fűszer és rengeteg -féle gyümölcs: licsi, mangó, guyava, jack-fruit, ananász stb. Természetesen rengeteg szuvenír – nagyon tetszettek a zebu szarvából faragott legkülönbözőbb tárgyak. (Vettünk is egy salátás kanál, villa készletet)

Ahogy kijöttünk a marketről, és mentünk az autóhoz, megrohantak bennünket a kéregetők… nem kellemes érzés – tudod, hogy nem tudsz mindenkinek adni, hogy választod ki, kinek adj..

Ha adsz, nem tudom honnan, de még többen ott teremnek.

Úgy döntöttünk, visszamegyünk a hajóra.

Ilyen-olyan érzésekkel zárult ez a nap, nem mondom, hogy nem volt üröm is… De, ez az élet!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.