Reunion – Franciaország külső megyéje

2019. 01. 17.

Madagaszkárt elhagyva, másnap délben kötöttünk ki a Mauritiustól nem messze lévő szigeten Reunion területén, ami Madagaszkártól 800 km-re keletre található és hivatalosan Franciaország része.

Kicsit olyan, mintha Svájcban járnánk, kis ország (50 km széles és 70 km hosszú), hatalmas hegyekkel. Vulkáni kitöréssel emelkedett ki az Indiai óceánból, ugyanúgy, mint a szomszédos sziget, Mauritius. Két magas csúcsa, 2631 méter v Piton de la Fournaise, és a 3070 méter magas v Piton de la Fournaise.

Gyönyörű időnk volt, alig volt felhő az égen, a hátsó fedélzetről ez a kép tárult elénk érkezésünkkor.

Saint Denis felfedezése

Úgy terveztük, hogy a mai délutánt felderítésre szánjuk, bemegyünk Saint Denis-be, az ország – hivatalosan Franciaország külső megyéjének– fővárosába.

Itt az Európai unió területén vagyunk, hivatalos fizetőeszköz az euró, beszélt nyelv a francia, és mindenki bagettel a kezében sétál – olvastam egy leírásban, és mint később kiderült ez így is van :-).

Taxival Saint Denis-be

Fogtunk egy taxit, ahol a taxis, megfelelően a leírásnak egy kukkot sem beszélt angolul. Viszont, felkészülve a kommunikációra, volt a telefonjában egy fordító program, ő rámondta franciául, mi meg hallhattuk angolul – így aztán csak meg tudtuk érteni egymást.

A fuvar, ami kb. 20 km volt, 50 euróba került – a térségben ez volt a legdrágább taxi szolgáltatás.

A Madagaszkári állapotok után visszacsöppentünk a civilizációba, mintha akár Franciaországban vagy bárhol az Európai Unióban lennénk. Nagyon szépen karbantartott, többsávos autóutakon zajlik a közlekedés.

Az első fotón látható az a magasban most épülő autóút, ami kb. 20 km hosszú lesz, a tengerben megy végig a parton, európai uniós pénzből épül, taxisunk szerint, több mint 1 milliárd euró a beruházás…

Gyorsan elértük St. Denist, ott volt egy kis közlekedési dugó, de nem volt vészes, hamar kitett bennünket a sétáló utca végén.

A sétálóutca

Itt derült ki, hogy a boltok nyitására még várni kell, igaz, nem sokat 2:30-kor nyitnak újra, a déli sziesztát követően.

Mint látható a fotókon, nem volt tömeg… Ebben a melegben csak mi, illetve a turisták merészkednek ki a napra.

Noor-eIslam Mosque

Rövid séta után elértük a sziget legnagyobb, 1905-ben épült iszlám szent helyét, Noor-e-Islam Mosque -t (Grande Mosquée), amelynek hatalmas tornya nyúlik az ég felé. Most renoválják, de így is egy impozáns épület. Tudjátok, cipő le és máris bekukkanthattunk a belső térbe is.

Tovább haladva a sétáló utcán, jobbra-balra bekukkantva a mellékutcákba, ilyen látvány tárult elénk.

Megtudtuk, hogy a Rue de Paris nevű utcán megtalálhatjuk a Turista információs irodát, ahol angolul tudunk érdeklődni, hova is menjünk holnap. Útközben láttuk ezt a „falatkákat” árusító helyet, nem tudom így fotón hogy jön át, de olyan, mint egy liliputi hamburgeres, szendvicses – tényleg 1 db = 1 falat.

Nekem különösen a mini hamburgerek tetszettek. 🙂

Vele szemben volt egy igazi szendvicses, nem tudom, hogy van-e összefonódás, de tuti, hogy valaki bekap egy falat szendvicset, mert éhes, az úgy meghozza az étvágyát, hogy utána megeszik egy rendes adagot is…

Teljesen jó taktika!

Irány a Rue de Paris

Mielőtt elértük a Rue de Paris-t, a többiek leültek kávézni, fagyizni, én meg gondoltam, felderítem a terepet, hol van a turista információ. Az én drágám közölte, ha elérem az utcát jobbra kell fordulnom!

Így is tettem – persze sok mindent találtam, de információs irodát NEM!

Fagyizás után együtt indultunk tovább, majd ahol jobbra fordultam, mondja Rich, hogy a másik irányba kell menni, azaz balra. Pedig tudom, hogy neki a jobbra nem jelent mindig jobbat, lehet az simán bal is…

Mily meglepő, így rögtön meg is találtuk a nagyon szépen rendben tartott, kiállításnak is helyet adó irodát, ahol nagyon készségesen el is mondták a lehetőségeket.

Offices de Tourisme

Küldetés teljesítve, sétáltunk tovább az egyik főutcának számító Rue de Paris-on, ahol abból a kevés nevezetességből, ami st. Denisben található, több is ezen az utcán van.

Rögtön, jobbra egy nagyon szépen koloniális stílusú villa – található néhány ilyen még az 1800-as évekből.

Aztán benézve egy keresztező utcába, úgy döntöttünk, teszünk egy kis kitérőt, az út másik oldalán egy jóval alacsonyabban fekvő városrész terült el, a távolban pedig egy templom magasodott. Gyerünk, nézzük meg!

Notre-Dame de la Délivrance

A templom felfedezése.

Messzebbnek tünt, de végül kiderült, hogy csak 850 métert kell gyalogolni, hogy elérjük.

Tényleg nem volt messzebb! Már ott is voltunk a lépcsőknél, amelyek felvezettek a templomhoz. Így a lépcső tövéből felnézve nem is látszott olyan kicsinek a templom. Nagyon nehezen találtam anyagot róla, de csak sikerült kideríteni, hogy Notre-Dame de la Délivrance a neve ennek a keresztény templomnak, amely 1893-ban épült.,

Érdemes volt eljönni, egy kicsit megpihenve a hűs templomban, megcsodálhattuk az egyszerű szépségét. Szinte mindenhol találkozunk még a karácsonyi dekorációval, nem volt ez másképp itt sem!

Vissza a Rue de Paris-ra

Kicsit felfrissülve indultunk vissza a főutcára, keresztül a hídon, amely egy kiszáradt folyón ( Rivière St-Denis) keresztül vezetett, hogy ott folytassuk tovább a felfedező utunkat. Már a sarokról szembetűnik egy emlékoszlop, amely egy körforgalom közepén lévő szigetre került. Ez a Victory monument, amelyet az első világháborúban elesett katonák emlékére állítottak.

Állítólag azért is lett nagyon híres, mert Wim Wenders:Faraway, So Close című filmjében Nastassja Kinski ez előtt az oszlop előtt áll. Nem tudom, ezen a címen ismerhetjük-e ezt a filmet, én sajnos nem…

Az épület az oszlop mellett pedig a városháza épülete.

Cathédrale de Saint-Denis.

Innen alig 100-200 méterre egy aranyos kis kert,hatalmas fákkal és ismét egy vallási szentély, mégpedig a Cathédrale de Saint-Denis. Tudom, meglepő, hogy ezt a kicsiny templomot, mely belül is elég szerény, katedrálisként emlegetik, de ez is mutatja, hogy itt mások a léptékek. Arról nem is beszélve, hogy a fővárost is csak 1669-ben alapították… Ezeknek függvényében kell néznünk az itt fellelhető emlékeket.

A templom mögött viszont egy nagyon hangulatos, kocsmákkal, bárokkal teli utcácska van, ahol végre megkóstolhatjuk a sziget egyetlen sörfőzdéjének termékét.

Dodo

Reunion sziget egyik jelképét a Dodo sört, amelyet egy kihalt madárról neveztek el és Mauritiushoz kötik.. Természetesen próbáltam utánanézni ennek az érdekes madárnak, s kiderült, hogy a korábban dodónak vélték az úgynevezett „réunioni remetegalambot” is, melyet portugál tengerészek fedeztek fel 1613-ban Réunion szigetén. Erről a madárról kevés információval rendelkezünk, azt leszámítva, hogy többnyire fehéres színű volt. A madár csontjait csak a 20. században találták meg, és ekkor kiderült, hogy valójában egy íbiszféle volt. Ekkor a Borbonibis latipes nevet kapta. Később átértékelték rendszertani helyét, és az íbiszek (Threskiornis) nembe sorolták át Threskiornis solitarius néven. A fehér színű „réunioni dodó” tehát valójában sohasem létezett.

Mindenesetre a név ennek ellenére tovább él! Sok helyen visszaköszön a szigeten: vendéglátóhelyek neveiben, logókban, táblákon.

Aki többet szeretne tudni ezekről az érdekes madarakról, itt elkezdheti.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dod%C3%B3

Lassan ideje volt vissza indulnunk a hajóhoz, bár most csak nem késsük le, hiszen csak holnap késő délután indulunk tovább. A taxis ideadta a telefonszámát, hogy hívjuk, ha végzünk, ezt meg is tettük, de kiderült, hogy ő már nem tud értünk jönni. Találtunk egy taxiállomást, de mivel pár perc után sem jött egyetlen taxi sem, elindultunk egy központi taxiállomás felé.

Vissza a hajóra

Aztán jött az ötlet, hogy egy útba eső hotel portájáról megpróbálunk hívatni egy taxit – ez be is jött! Igaz, várni kellett rá vagy 10-15 percet, de ez a hotel halljában kényelmes volt. Itt összegezhettük a mai délután történéseit, merre is jártunk…

Ráadásul egy jót beszélgettünk egy Madagaszkáron élő úriemberrel (66 éves), aki nagy vonalakban elmesélte történetét, hogyan hagyta ott Franciaországot huszonévesen, hogyan került előbb Afrikába, majd telepedett le Madagaszkáron…

Már jócskán besötétedett, amikor visszaindultunk a hajóra, gyönyörű színeket csodálhattunk a naplemente során.

2019. 01. 17.

2. nap Reunion szigetén – privát túra

Mi úgy döntöttünk, hogy reggel tömegközlekedéssel (busszal) meglátogatjuk Reunion legnépszerűbb tengerpartját St.-Gilles-les-Bains-t. Sajnos, a gyönyörű tengerpartok nagy részén nem lehet fürödni, cápaveszély miatt. Az elmúlt évek cápatámadásai éreztették hatásukat a turizmus területén is, ezért néhány tengerparton hatalmas hálókkal és állandó megfigyeléssel vigyáznak a fürdőzőkre. Ezért választottunk mi is egy biztonságos partot.

Busszal a tengerpartra

La port városka buszpályaudvarára 5 €/fő ellenében vittek el bennünket (retúr jegy).

Ott kb. 20 percet kellett várni a buszra, amelyik tovább vitt bennünket a tengerpartra. Egy gyerekcsoport is várakozott, így hamar megtelt a busz, de pár perc alatt már be is állítottak egy másikat! A buszból csináltam néhány fotót, amit épp le tudtam kapni…

Közben egy pár szó a sziget történetéről.

A szigetet a portugál Diogo Dias, fedezte fel 1507. február 9-én. 1638 óta a franciák birtoka. 1640-ben a sziget neve Bourbon-sziget lett, majd francia telepesek népesítették be. 1793-ban kapta az “Île de la Réunion”, azaz “Újraegyesítés szigete” nevet a Marseille-i forradalmárok és a párizsi Nemzeti Gárda 1792-es egyesülésének emlékére. 1801-ben a sziget új nevet kapott: “Île Bonaparte”; 1810-ben a brit haditengerészet visszanevezte Bourbon-szigetre, majd az 1848-as francia forradalom óta ismét a Réunion nevet viseli.

1946-ban Franciaország tengerentúli tartományává nyilvánították, majd 1974-ben tengerentúli megye lett. Réunion 1973 óta a francia fegyveres erők legfontosabb indiai-óceáni támaszpontja, a szigeten mintegy 4000 katona állomásozik. Kezdetben fegyencgyarmatként használták, majd kávét, később cukornádat termesztettek itt.

St.-Gilles-les-Bains

Az utunk kb. 50 percig tartott, miután leszálltunk lesétáltunk a kb 400 méterre lévő partra. Az első, ami szembeötlött, a partmenti fák gyökerei, amelyek közül a víz kimosta a homokot. Némelyiknél már nem is tudom, hogy hogyan tudnak még kapaszkodni, hogy nem dőlnek el.

Aztán élőben is megtapasztalhattuk, hogy mekkora védelmet jelent a part mellett kilométereken át végighúzódó korallzátony. Még a fotókon is jól látható, ahogy 40-50 méterre a parttól hatalmas hullámok fodrozódnak, majd átbukva a korallzátonyon, megszelídülve futnak ki a partra.

A red bier

is nagyon kellemes volt a víz, de előbb-utóbb muszáj volt kijönnünk, nem akartunk leégni. Mivel meg is szomjaztunk, beültünk egy strand bárba, ahol a párom választott egy piros sört (red bier), ami nagyon kellemes ízű, lágy sör volt. Talán mondanom sem kell,hogy milyen jól esett!

Elücsörögtünk itt is vagy fél órát, majd újra lementünk a partra, ekkor készültek az alábbi fotók, többek között, amikor Rich fogott egy kis cápát!

Na, jó, szerencsére csak egy gyerek elhagyott műanyag cápája volt, de akkor is cápa! 🙂

Hamar eltelt ez a pár óra, amit itt eltölthettünk, lassan indulni kellett a buszmegállóba, mert ma már a hajóval indulunk tovább és jó lenne nem lemaradni – bár jó néhány napot azért még el lehetne itt tölteni.

Indulni kell vissza

Széles, szép növényzettel és boltokkal szegélyezett út vezetett a főúthoz. A busz percnyi pontossággal megérkezett és már robogtunk is vissza La Port településre, ahonnan a hajóhoz szállító transzfer busz indul. Itt várnunk kellett jó 20 percet, de végül több mint 1 órával a hajó indulása előtt már mi is megérkeztünk.

Nagyszerű másfél napot töltöttünk el itt. Azt gondolom, hogy aki ide eljön, nem fog unatkozni! Nagyon változatos a kis sziget, a vulkántúráktól kezdve a hegymászáson, a strandoláson keresztül, a vízeséseken át sokféle program áll rendelkezésre.

Apropó, vulkán! Nagyon csábító volt, hogy felmenjünk a legnagyobb vulkáni kráterhez, ahova még lépcsőkön keresztül le is lehet menni, de amikor megtudtam, hogy az oda vezető út kb. 400 kanyarral tarkított, most lemondtam róla… Majd talán máskor!