North Sydney

2012.02.22. Szerda

North Sydney központja

Tegnap is meglehetősen nagy szél volt, s úgy néz ki ez a nap is hasonló lesz. Bár a hőmérséklet nem rossz 22-24 fok van. Mindenesetre ezt a napot is munkanapnak neveztük ki. Aztán dél körül úgy döntöttünk, hogy elsétálunk North Sydney központjába és ott ebédelünk.

Jó kis séták ezek, mert mi is egy kisebb hegy tetején lakunk, tehát bár lefelé könnyű menni, de mindig vissza is kell jönni :-),  az egész North Sydney hasonló, vagy lefele, vagy felfele kell mennünk.

A városközpontban, a hatalmas modern épületek közé beékelődve találtuk meg a Tower Square (Torony tér) nevű helyet, ami a belvárosban dolgozó emberekkel volt tele, akik éppen ebédidejüket töltötték.

A mai ebédünk

Mi is kiválasztottunk egy helyet, ahol én ismét, laksá-t ettem (finom volt, de még mindig a kínai negyedben kapható a nyerő), Rich pedig a másik kedvenc levesét ette, ami egy zöldséges, tésztás húslé egy nagy darad hússal tálalva. A kacsa a kedvence, de itt csak csirke volt…

Azért látható, hogy ezzel is meg volt elégedve, hiszen ebéd után nagyon békésen kávézgatva várja, hogy én is befejezzem.

Visszafelé megint láttunk iskolásokat, már úgyis akartam róla írni. Nekem nagyon tetszik, hogy itt kötelező az egyenruha, ami minden iskolában más és más. Nincs „divatozás”, kérkedés a szülők pénzével, kinek van márkásabb szerelése. Mindenki a nagyon praktikus (anyagában és fazonjában is) ruházatot viseli. A cipő is egyforma, nem a lábnyomorító hegyes orrú, magas sarkú stb, hanem (időnként kicsit ormótlannak tűnik – a mai divathoz hasonlítva), de nagyon kényelmes cipőt hordanak. Sok helyen láttuk, hogy a hátizsák is egyforma, az iskola címerével díszítve.

Ha már itt tartunk, néhány info az ausztrál iskolarendszerről

Az ausztrál törvények szerint minden gyerek tanköteles 15 éves korig.

Általános iskola

Ausztráliában a tanulás korhatár nélküli. Bizonyos iskolák, tréningek bármely életkorban elkezdhetők. Az iskolai előkészítő három és öt év közötti gyerekek részére jött létre. Általában részidős és nem kötelező. Az előkészítő lehetőséget nyújt kisgyerekek iskolához való szoktatásához családtagok nélkül, leendő osztálytársak között.

A legtöbb gyerek öt éves korban kezdi iskolai tanulmányait. Ez kötelező. Nyolc területet érint az alapoktatás. Angol nyelv, testnevelés, második nyelv, matematika, tudomány, társadalom- és környezetismeret, technika, művészetek. Az iskolában a gyerekek nagyobb osztályokban tanulnak. A legfőbb hangsúly egymás tiszteletére és a békés együttélésre helyeződik. A legtöbb tanuló a lakóhelyéhez legközelebbi iskolába jár. Naponta általában reggel kilenctől délután háromig tart a tanítás az év negyven hetében. A legtöbb iskolában egyenruhát viselnek a diákok. A tanulók uzsonnát otthonról visznek, vagy a helyi büfében vásárolnak.

Közép iskola

A legtöbb gyerek tizenévesen kezdi meg felsőbb tanulmányait. A korai fázisban alaptantárgyaik vannak, mint angol nyelv, matematika, tudományok. Az érdeklődési körüknek megfelelő fakultatív tárgyakat választhatnak, mely további tanulmányaikat is elősegítheti. A későbbiek során külön tantárgyak választhatók, melyek a jövőbeli karriert segítik elő. Az egészséges életmódról is tanulnak a diákok és arról, miképp válhatnak hasznos tagjává egy változatos társadalomnak. A középiskolák állami támogatással a külvárosok oktatásának szolgálatában épülnek. A diákok esetlegesen tömegközlekedéssel vagy más módon jutnak el iskoláikba.

A VET  (Vocational Education and Training – szakmai oktatás és tréning) és TAFE (Technical and Further Education – szakmunkás továbbképzés) kurzusok különböző munkakészségekre fókuszálnak. Ezen típusú iskolák oktatása különböző szakmákra készíti fel a diákokat. A VET és TAFE kurzusok tandíjkötelesek. Több munkaadó csatlakozik a szakiskolákhoz alkalmazottaik képzése, gyakorlata végett. Tanulni vágyó felnőtteknek is lehetőségük van szakmai kurzusok elkezdéséhez. Ez esetben a nekik megfelelő helyen és időben tanulhatnak felnőtt társaikkal közösen.

Jelentős számú munkaadó biztosít gyakorlati lehetőséget az iskolai időszak alatt. Jó páran ezek közül a TAFE-fel való együttműködés keretében teszik ezt. Ezek a tréningek elmélyítik a gyakorló diákok szakmai tudását és elősegítik jövőbeni munkaszerzésüket. Általában fizetést is kapnak gyakorlati munkaadójuktól.

Egyetemek

Az egyetemek oktatási és kutató intézmények. Nagyobb városokban, regionális területeken találhatók. A diákok középiskolai eredményeik alapján nyerhetnek felvételt. Felnőtt tanulók felvételét a választott kurzus sikerének esélye határozza meg. Széleskörű a választható felsőfokú és professzionális kurzusok skálája. Az egyetemi oktatás természetesen tandíj köteles. A világ minden tájáról jönnek ide diákok, az oktatásból származó bevételek ma Ausztrália harmadik legnagyobb bevétele!

Aztán még néhány kép. St John’s Anglican Church előtt, az a növény nekem nagy kedvencem lett…!

És este búcsúzóul ismét a kivilágított öböl – nem tudunk betelni vele. Lassan, szerintem bekerülhetünk a Guinnes rekordok könyvébe, hogy nekünk van a legtöbb felvétel róla.


 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.