Oman fővárosa – Muscat

Muscat Oman fővárosa, egyben kikötője, hegyekkel és sivatagokkal körülvéve. 2018-as adat szerint, lakossága elérte az 1,4 milliót.  Szép, hagyományos arab kikötőváros, Oman legfontosabb kikötője.  Míg arra vártunk hogy egy tengerjáró hajó kijöjjön az öbölből és mi beállhassunk a helyére, addig konzultáltunk kicsit a fiatalokkal…

Aztán körbefotóztam a hajóról, de a hegyektől csak nagyon kis része látható a városnak. Nézzünk egy kis történelmet! Muscat nem csak Oman, hanem a Közel-Kelet egyik legidősebb települése , már Vasco de Gama is kikötött itt, amikor Indiába indult. Az ország tömjén, hal, gyöngy és datolya exportja kiemelkedő. A portugálok már 1507-ben elfoglalták ezt az omani várost, és csak 1649-ben sikerült legyőznie a hódítókat bis Saif szultánnak. A perzsák is szemet vetettek erre a területre, és Szaud-Arábia is támadást indított az ország ellen.

Az omani szultán személyi kultuszát és a gazdagságot szimbolizálja, hogy a kikötő is, a híres Nagy Mecset is Sultan Qaboos nevét viseli, de megtalálható hasonló nevű utca, sugárút, stb.

Muscat nevezetességei egymástól meglehetően távol vannak. A város kelet- nyugat irányban legalább 30 kilométer hosszan terjed ki, s a város vakítóan fehér épületei között sok helyen gyorsforgalmi utak vezetnek. Gyönyörűek a régi vagy a tradicionális díszítésű épületek, a szukok (piacok), a mecsetek, a hagyományos öltözékű helyiek. Példásan tiszta nagyváros!

Oman időjárásáról érdemes tudni, hogy április és október között nagy a hőség, júliusban és augusztusban pedig, szinte elviselhetetlen (40-50 fok) forróság van.

Előző úti beszámoló

Mivel már 2 napot töltöttünk itt 2017-ben,  gyakorlatilag minden nevezetességet megnéztünk. A következő linkeken olvashattok ezekről:

Az előző utunk alkalmával a Mutrah erődbe nem tudtunk bemenni, renoválás miatt. Ezért azt terveztük, hogyha már elkészült, akkor most megnézzük. Mindenesetre az omani zászlók már lengtek az erőd tornyában.

Kb. 11:30 körül – 11:00 helyett – nyitották meg a kijáratokat, ahol mindenki kapott egy kártyát, amellyel beléphettünk az Omanba  és nagyon kellett vigyázni rá, mert a távozáshoz is erre van szükség!

Mivel a kikötőben nem lehet gyalog kószálni,  egy ingyenes busz vitt el bennünket a kikötő bejáratáig (ez látható a képen), ahol megrohantak bennünket a különböző kirándulásokat ajánló taxisok. Mi rutinosan, határozottan elindultunk a város felé.

Muttrah piac

Itt rögtön felfedeztük, hogy a 2 éve még kezdetleges állapotban lévő piac építése befejeződött és nagyon szép, modern piacon árulhatják a helyiek a portékájukat. Mi is végigsétáltunk az épületben.

Aztán, a nagyon szép öböl parti sétány kezdetén megálltunk egy fotóra. Erről a sétányról is olvashattok az előző blogomban.

Kb. 30 perces séta után értük el a hegy lábát, amelyiken Muttrah erőd magasodott és nagy örömmel láttuk, hogy a 2 éve lezárt terület nyitva van, és szabad az út az erődhöz.

Oman Muttrah erőd – Muscat

Ezt az erődöt a portugálok építették az 1600-as években, stratégiailag nagy jelentőséggel bírt  Oman történetében, hiszen innen belátni az egész öböl területét. Találtam egy cikket is, amelyből megtudtam, hogy 2008-ban kezdték el az erőd renoválását – emlékeztek 2017-ben még nem volt kész. Végül is tavaly (2018. június 18-án adták át a közönségnek.

A renoválás első szakasza ezzel lezárult. A második szakasz a befektetés szakasza, ahol is keresnek egy befektetőt, aki kezeli a műemléket. Mint a cikkben olvastam: “A befektetés rész folyamatban van és nemsokára pont kerül a végére.”  Ennek lassan 1 éve – hát ez nem éppen a dubai tempó….

Ez a “gyorsaság” nekünk most jól jött, hiszen jelenleg ingyenesen látogatható az erőd, de amint átadják a kezelőnek, belépőt kell majd váltani. A tervezett jegyárak a következők: (1 Omani rial (OMR)= 738 Ft,    1 rial = 1000 baisza)

500 bz (baisza – ezen már 2 éve is jót derültünk :-), mármint a váltópénz nevén) a 12 éven felülieknek

200 bz  6 és 12 év közötti gyerekeknek

100 bz  személyenként 9 fő felett

Érdekesség: az Omani rial a világ 3. legerősebb pénze! (A második a Bahraini Dinar (BHD) =745 Ft, és az első helyen a Kuwaiti Dinar (KWD)=932 Ft.

Irány az erőd

Megmászva a lépcsőket, jutunk be a hatalmas  kapun keresztül az erődbe.

Szinte mindegy, hogy melyik részén vagyunk az erődnek, mindenhonnan gyönyörű a kilátás a Muttra öbölre és a városra is. Ennek oka, hogy a Muttrah erőd egy hegygerincen helyezkedik el.

Az erőd a múltban kulcsszerepet játszott, hiszen tornyai és rámpái ideális védelmet jelentettek a tenger felőli és a szárazföld felőli támadások ellen.
Ez az építmény tanúja volt Omán és ezen belül Muscat történelmének. A történészek szerint az eredeti erőd valószínűleg  913 – 1507 körül épült, majd a portugálok később két tornyot és védőfalat építettek a meglévő épülethez.

Később a 18. században az omani Al Busaidy-dinasztia alatt a várat újabb falakkal és tornyokkal erősítették meg.
1980-ban hagyományos módszereket és anyagokat felhasználva rekonstruálták az erődítményt.

Yasser al Mashaikhi  bankár, aki szenvedélyes fotográfus is, azt mondta: „Ez egy remek hely a jó fotózáshoz. Szégyellem, hogy omániként csak most jöttem a Muttrah erődbe.”

Az erődöt nagyon szépen felújították , nagyszerű betekintést nyújt Oman történelmébe, és tényleg csodálatos,  360 fokos látványban gyönyörködhetünk.

Oman legrégebbi piaca a Muttrah Souk

Visszafelé sétálva még bekukkantottunk Oman  egyik legrégebbi piacára, ahol fűszereket, ajándéktárgyakat és természetesen hagyományos ruházatot is lehet kapni.

Aztán, tényleg irány a kikötő, amit kb. egy 20 perces sétával értünk el.

A kanyar után már láthatóak a buszok, amellyel visszaszállítottak bennünket a hajóhoz,ahol rendben leadtuk a kis kártyánkat és “hazatérhettünk”.

Egy rövid, gyorsított videón keresztül, hagyjuk el együtt a Muttrah portot, Muscat városát. Így búcsúzunk Omantól.

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.