Dubai – az első kikötőnk

Abu Dhabiból átcsordogáltunk Dubaiba – az egész út kb. 150 km, este 18:00-kor indultunk és reggel 7:00-kor kötöttünk ki Dubai-ban. Ki lehet számolni, milyen “sebességgel” is közlekedtünk 🙂

Bevallom, gondolkoztam, hogy menjünk-e valahova vagy maradjunk a fedélzeten, hiszen már több alkalommal voltunk Dubai-ban, de végül úgy döntöttünk, hogy az ingyenes shuttle járattal bemegyünk a Wafi bevásárló központba, ahova félóránként biztosítanak ingyenes közlekedést – visszafelé is 🙂

A fedélzetről egy fotó, amelyiken nem lehet nem felismerni a Burj Khalifa égbenyúló tornyát…

Dubai

Dubai az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városa, a 7 emírség egyike. A Perzsa-öböl déli partján helyezkedik el, az Arab-félszigeten. A várost két részre osztja a Dubai-öböl, az Arab-öböl benyúló része, amelyen három híd ível át. Északon a központi rész, Deira, délen a modern épületeket rejtő Bur Dubai található. .A város modern arcával, szolgáltatásaival, már egy örökkön épülő,  pazar 21. századot idéz. Szinte hihetetlen, hogy 50 – 60 évvel ezelőtt még így nézett ki. NEM évszázadokról beszélünk!

Dubai gazdasága eredetileg az olajra épült. Így lett pár évtized alatt a világ egyik legmodernebb városa. Okosan kihasználva ezt, gondolva a jövőre, hatalmas beruházásokkal, turista csalogató épületekkel, rendezvényekkel ma már a gazdaság bevételének 5 – 6 %-a származik az olajból. Egy mai jellemző kép:

A turizmus első helyre került, amit nem csak a különleges létesítményekkel tesznek vonzóvá, hanem különböző eseményekkel is csalogatják a turistákat.

9 óra körül indultunk le a hajóról. A terminálban hatalmas hirdetéseken már a 2020-as világkiállítást népszerűsítik, amely Dubai-ban kerül megrendezésre. Itt éppen a kikötő környékének tervei láthatóak.

Aztán még néhány fotó a terminálban és már kint is vagyunk.

A shuttle busz

Ahogy kiléptünk a terminál ajtaján, láttuk, hogy a busz már bent áll és szállnak fel rá az emberek.

Gyorsan beálltunk a sorba és nagy szerencsénkre pont felfértünk még erre a buszra. Így pár perc múlva már el is hagytuk a kikötő területét.

Ekkor jöttünk rá, hogy ez nem a hajó által javasolt busz, hanem a Dubai Mall által szervezett busz, ami szintén ingyen viszi az utasokat, csak nem a Wafi Mall-ba, hanem a Dubai Mall-ba.

Na, így kerültünk a Dubai Mall-ba, ami a világ legnagyobb bevásárló központja.

A Dubai Mall

A Fashion street bejáratnál tett le bennünket a busz.

A sok-sok üzlet fotóval nem untatlak benneteket, de a cipők szerelmeseinek azért itt van egy, nem véletlenül, Sarah Jessica Parker nevével fémjelezve..

A Dubai Mall nem csak a világ legnagyobb, hanem a leglátogatottabb – évi 80 millió látogató! – bevásárló és élmény központja. (Csak összehasonlításképpen: New Yorkot 52 millió, a Niagara vízesés 22,5 millió turista/év). Dubai központjában fekszik, több mint 1300 üzlettel és 200 feletti étel és ital árusító hellyel.

Burj Khalifa

E mellett szórakoztató és szabadidős tevékenységeknek is helyet ad. Rengeteg látogatót vonz a mellette lévő Burj Khalifa, A 6-os kapun tudunk kimenni a Mall épületéből, hogy megcsodálhassuk a világ legmagasabb épületét, a 830 méteres magasságával. Tornyában kilátó működik a 124-125. emeleten illetve a 148. emeleten. Mindkét helyről 360 fokos látvány tárul a látogatók szeme elé, amit talán mondanom sem kell, hogy szintén rengeteg látogatót vonz.

Itt lehet átmenni – egy hídon keresztül – a Souk-ba, ahol újabb üzletek sora vár bennünket. Itt van az a hatalmas szökőkút, ami már inkább tó, ahol esténként fény és hangjáték kíséretében gyönyörködhetünk a szökőkút zenére komponált játékában.

Az alsó sor, középső fotóján látható, ahogy egy japán turista kereste a pózt, hogy a bekarikázott párról, háttérben a világ legmagasabb épületével, elkészíthesse a “tökéletes” felvételt. Elismerem, nem egyszerű, nekünk is csak nagylátószögű kamerával sikerült!

Egyéb látványosságok

Mi minden látványosság van még itt?  Hatalmas korcsolyapálya, látványos Sealife Center (akvárium hatalmas üvegfallal). A Dubai Aquarium & Underwater Zoo akrilüveg bemutatópanelje a világ legnagyobb ilyen létesítménye, amely bekerült a 2010 – es Guiness rekordok könyvébe is. Gyönyörű, különleges szökőkutak, üzletek, dekorációk, fesztiválok, konferenciák, kiállítások, kulturális események és sorolhatnám…

Az egyik legnagyobb ilyen, évente megrendezésre kerülő rendezvény a Dubai Vásárlófesztivál (Dubai Shopping Festival) több mint 4 millió látogatót vonzanak a városba. Több konferenciát, kiállítást és kulturális rendezvényt is szerveznek a vásárfesztivál egy hónapos időtartamára időzítve, ezzel is jelentősen növelve a Dubai-ba látogató turisták és üzletemberek számát.

Napokat el lehetne tölteni ebben a hatalmas létesítményben. De  lassan lejárt az időnk. Ja, ezt még mindenképpen meg kell mutatnom! Egy japán étterem előtt, egy robot elmondja, mi is az az étel, amire ráböktem. Érzékel, feléd fordul, szemedbe néz és magyaráz… 🙂 Nagyon kedves, már majdnem emberi volt…

A nagyon közeli jövő!?

Mielőtt elhagytuk a Mall-t, benéztünk egy szupermarketbe is. A bejáratnál lévő gyümölcsös standoknál le is ragadtam. Nézzétek csak hány fajta, honnan származó gyümölcsöt találtam? Persze megint csak a teljesség igénye nélkül!

A főbejáratnál lévő hatalmas előcsarnokon keresztül kellett kimennünk, mert ott parkolhatnak a buszok.

Most nem volt olyan szerencsénk, mint reggel – itt nem fértünk fel az éppen bent álló buszra. Mivel nem volt kedvünk várni ezért átmentünk a taxiállomásra egy másik házaspárral – akik Singapore-ból indultak a hajóval – és páronként 16 AED -ért gyorsan, kényelmesen visszajutottunk a kikötőbe.

Közben persze beszélgettünk, és a taxisunk (aki ismét pakisztáni volt), elmondta, hogy már készül egy még magasabb épület Dubai-ban…

Creek Tower

Gyorsan utánanéztem, és tényleg! Ez a Creek Tower és 2020-ra tervezik az átadást és mit gondoltok milyen magas lesz?? 1300 méter!!!

Így utólag visszaemlékezve, láttuk is a makettet a bejáratnál, és már értékesítik a lakásokat, csak nem gondoltam, hogy ilyen magas lesz… A világ legmagasabb épületei 2020-ig….

A következő fotók már a hajóról készültek, ahogy elhagyjuk ezt a rohamos ütemben fejlődő várost… Azt hiszem ide is érdemes visszajönni….

Reggel még azt hittem, hogy ez egy nagyon rövid beszámoló lesz, hiszen CSAK a Dubai Mall-ba megyünk…

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.