Abu Dhabi 2.

Sikerült jó nagyot aludnunk, melyben biztosan közrejátszott a tegnapi nagy Abu Dhabi séta is. Mindenesetre, hiába vagyunk itt 2 órával előrébb, az otthoni idő szerint 9 óráig aludtam! nem is tudom mikor volt ilyen utoljára…

Viszont már tegnap elterveztük, hogy mi legyen a mai program, ez pedig az Abu Dhabi Louvre meglátogatása. A párom letöltött egy közlekedési app.-ot, kiderült, hogy egy sarokra tőlünk felszállhatunk arra a buszra, amely direktben elvisz bennünket Saadiyat Szigetre, ahol felépítették ezt a különleges épületet.

Időben meg is érkeztünk a megállóba, már a busznak is jönnie kellett volna, amikor kiderült, hogy előre vásárolt kártyával lehet csak közlekedni… ilyen kártyát viszont csak a nagy busz pályaudvaron lehet kapni, ami kb. 3,6 km-re van a hoteltől…

Irány az Abu Dhabi busz pályaudvar

Sebaj, legalább útközben ismét megismerjük a város egy részét.

Igen, jól látjátok, hogy a térkép szerint messzebb van, ez pedig azért van,mert addig nézelődtünk, beszélgettünk, hogy hogy egy sarokkal tovább mentünk annál, ahol jobbra kellett volna fordulnunk, így aztán csináltunk magunknak majdnem egy újabb 1 km-es kitérőt…

Útközben, betértünk egy shopping centerbe (elsőre nem annak látszott, az első fotón láthatjátok), ahol kicsit felfrissültünk. Ez a Madinat Zayed Shopping Center, ami kicsit különbözik a hatalmas új shopping centerektől. Ez sokkal tradicionálisabb. Itt egy fedél alatt vannak üzletek, hypermarket, piac, gyümölcs és hús illetve hal is. Mi csak a supermarketbe szaladtunk be, és egy kis kört tettünk a földszinten…

Innen már a következő megállónk a Centrál Busz Pályaudvar volt.

2008 óta működik a busz tömegközlekedés Abu Dhabiban, azóta folyamatosan fejlesztik, hogy minél jobban elérhető legyen az Egyesült Emirátusok legkülönbözőbb pontja tömegközlekedéssel.

2011 végére már kb. 650 buszt üzemeltetett a DoT (Bus Office at the Department of Transport), több mint 95 útvonalon, 50 millió embert szállítva a különböző Abu Dhabi és Emirátusok régiói között.

Hatalmas csarnoképületben működnek a várók, szolgáltatások és jegykiadó automaták.

Az egyik ilyen automatánál egy úriember segített – nagyon készségesen, érdeklődve, hogy honnan jöttünk – a kártya megvásárlásában.

Egyébként a viteldíj 2 AED (durván 160.- Ft). A kártya 25 AED és ebből 15 AED leutazható. Nem kérdeztük meg, de nagy valószínűséggel visszaváltható a kártya, ha már nincs szükség rá (5 AED).

Busszal az Abu Dhabi Louvre-hoz

A lényeg, hogy végre készen álltunk az utazásra, irány a másik oldal, ahonnan megy egy direkt járat a múzeumhoz.

Mivel csak pár perc volt a busz indulásáig, igencsak kapkodtuk a lábunkat a hosszú felüljárón keresztül, de – mint később is beigazolódott – inkább 5-10 perces késéssel érkeznek a buszok. Így aztán el is kaptuk a következőt.

Egymás után jöttek a buszok, végre megjött a 94-es is, amire vártunk. Az ajtó mellett, a készülékhez kellett érinteni a kártyát felszálláskor és ugyanezt leszálláskor, akkor veszi le a kártyáról a megfelelő összeget, illetve kiírja, mennyi maradt a kártyán. Gyors, kényelmes, biztonságos – csak nem szabad leszálláskor elfelejteni az érintést 🙂 Ja, és pár másodperccel indulás után már nem lehet érvényesíteni a jegyet, így nincs meg a kiskapu, hogy ha ellenőrt látok, gyorsan érvényesítem. Szóval nem érdemes kockáztatni, mert a büntetés meg jelentős összeg.

Szerencsésen felszálltunk, aztán lehuppantunk elől 2 ülésre, amikor felfedeztük, hogy elől csak nők ülhetnek!

Így Rich gyorsan hátrament a vegyes zónába… 🙂 Aztán látható még két tiltó ábra, az egyik, a dohányzás egyértelmű, de mi a másik? Nem szabad szemetelni? – ez az én tippem, Szerintetek?

Abu Dhabi Louvre

Kb. 25-30 perc után megérkeztünk a végállomásra, hogy két legyet üssünk egy csapásra. Először is, megnézzük ezt a különleges építményt az eredeti kiállításával. Másodszor pedig, egy különleges Rembrandt kiállítást, Közel Keleten még soha nem lehetett ennyi Rembrandt festményt látni (16 db), amelyet most elhoztak egy kiállítás keretében.

Már a megállóból lehetett látni, hogy tényleg különleges az épület, egy kávézó teraszáról – egy kávé ((12AED) mellett még megcsodáltuk, mielőtt bementünk.

A hatalmas hófehér falon a felirat jelzi a bejáratot. Lehet tanulni arabul is… Ez a “csipkés”, “áttört” mintájú domború épület tényleg különleges.

A belépő, ha jól emlékszem 60 AED körül volt. Gondolom, a Rembrandt kiállítás miatt is, elég sokan voltunk. De, a jegyvásárlás is flottul ment, automatából, vagy pénztáraknál is lehetett jegyet venni.

A jobb oldali képen a nyitóterem padlózata látható, az egész kiállításra jellemző a nagyon letisztult, egyszerű stílus.

Csak néhány fotó, a világ minden tájáról összegyűjtött és általuk az emberiség fejlődését bemutató tárgyak sokaságából…

Aztán, miután végigvezetnek a termeken, kijutunk a “szabadba”, ami azt jelenti, hogy oldalt nyitott, és itt érvényesül igazán ez a különleges tetőszerkezet, amelyen keresztül árad be a fény. Elképesztő látvány és érzés…

Innen nyílt egy külön kiállítóterem, gondolom ez a mindenkori időszakos kiállítások helye, ahol most a Rembrandt festmények és néhány korabeli holland festő műve látható. A csupa vörös falak nagyon jól kiemelték ezeket a festményeket… Néhány mű, megint csak a teljesség igénye nélkül…

Jócskán elidőztünk itt is, majd visszatérve a “szabadba”, felfedeztük még gyorsan a múzeum teraszát, ahonnan rálátni a városra.



Aztán, irány haza, mivel még terveztük, hogy estefelé elmegyünk az Emirates Palace-hez.

Vissza a városba

Most annyira nem volt szerencsénk a busszal, mert kb. 20-30 méterre voltunk a megállótól, amikor láttuk kigördülni. Azért nem tragédia, hiszen 30 percenként jár, így aztán egy pálmafa árnyékába letelepedve vártunk türelmesen.

Lehet, hogy a sors akarta így, hiszen így volt idő kicsit megemészteni a látottakat.

Aztán megérkezett a busz és mint rutinos helyi közlekedők használtuk a tömegközlekedést. Közben tanúi voltunk, amikor az egyik megállóban 3 ellenőr “megszállta” a buszt, addig nem is indult el, amíg ők nem végeztek… De, minden rendben volt, nem volt bliccelő!

Egy megállóval hamarabb szálltunk le, hogy együnk valamit, Rich talált is fogára valót, én nem, majd hazaérve regenerálódtunk kicsit, hogy még meglátogathassuk a Marina Mallt  és környékét – ráadásul busszal, hiszen bőven maradt pénzünk a kártyán.

A Marina Mall és környéke

Rutinos buszközlekedőként, megfelelő buszra szálltunk – azért már érezhető volt az esti csúcs előszele… Kb. 20 perces út után meg is érkeztünk.

Ekkor már kezdtem nagyon éhes lenni, így első utunk a foodcourt-ba vezetett, ahol találtam is – mint később kiderült -, nagyon finom rákos tésztát. Mire megettem már kezdett is alkonyodni és egyre szebbek voltak a felhőkarcolókon megcsillanó, lemenő nap fényei.

A Marina Mall az egyik legjobbnak tartott shopping mall Abu Dhabi-ban. 2001 márciusában nyitották meg, a Corniche road végén fekszik, közel az Emirates Hotelhez. 2017-ben a Forbes Magazin az egyik “top” bevásárlóközpontnak minősítette.

Etihad Towers

A következő fotókon az Etihad Towers látható, amely 5 toronyból áll, 2012-re lett kész mind az öt. A 2-es toronyban található egy obszervatórium szint, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra.

  • Tower 1: 69 emelet, 277 méter
  • Tower 2: 74 emelet 305 méter
  • Tower 3: 54 emelet, 260 méter
  • Tower 4: 61 emelet, 234 méter
  • Tower 5: 55 emelet, 218 méter

Az Etihad tornyokkal szemben fekszik az Emirates Palace, ami egy 5 csillagos szálloda, bár 7 csillagosként tartják számon, a Kempinski lánc tagja. Szemben a dubai Burj Al Arab szállodával, ez ingyenesen látogatható a nem itt lakó vendégeknek is. Itt szolgálják fel a híres capuccinót, melyet 24 karátos aranypehellyel szórnak meg. Most ezt nem tudtuk kipróbálni – de van ide is miért visszajönni 🙂

Fairmont Marina Residence

Keresztül sétálva a shopping centeren, a hátsó bejáraton kimentünk és kívül sétáltunk körbe a shopping center körül. Ekkor tárult elénk a következő fotókon látható épület, amely a távolból is meghatározó látványa ennek a területnek. Mint kiderült ez a Fairmont Marina Residence, lakóépület, és hotel része is van az épületnek, ahol nem csak luxus lakásokat, hanem luxus szolgáltatásokat is kínálnak a lakóknak, mint pl. gyerekfelügyelet, takarítás, privát szakács…

Az arab stílusban épült 39 emeletes épületben 249 szervizelt apartman található.

De térjünk kicsit vissza a Marina Mallra, amely földrajzilag is Abu Dhabi egyik legelőkelőbb területén fekszik, 122 000 nm területen, 4 emeleten. Hozzá kapcsolódik egy 100 méter magas obszervatórium is, mely esti kivilágítása igazi látványosság.

Miután jócskán ránk esteledett, igyekeztünk vissza a buszmegállóba és egy zsúfolt busszal rendben hazaértünk. Ismét élményekkel teli tudtunk nyugovóra térni, hogy másnap már a hajón töltsük a délutánt.

Még egy fél napunk van

Reggel ismét ragyogó napsütésre ébredtünk :-). Az este a buszból kiszúrtunk egy közelben lévő parkot, ezért úgy döntöttünk oda lesétálunk. Mindjárt látjátok miért…

Aki ismeri a páromat, az tudja, hogy nagy kávé ívó, így aztán ezzel indítottuk a napot.

Egy csésze kávét???

Mivel még volt időnk – dél körülre terveztük a kikötőbe indulást -, elsétáltunk a régi óváros részhez, amit már 2 éve is meg akartunk látogatni, de csak a körbekerített területet láthattuk. Kattints a linkre!

Abu Dhabi óvárosa 2017.

Még most sem fejeződött be teljesen az építkezés, de már a kerítések le vannak bontva és határoló, széles többsávos autóutak is működnek… Mire legközelebb jövünk, biztosan elkészül 🙂

Innen visszasétáltunk a hotelbe, ahol már vártak bennünket a bőröndjeink. Így aztán már indulhattunk is a kikötőbe. A hotel előtt várakozó taxi kb. 10 perc alatt már a kikötőben is volt velünk, ahol leadtuk a bőröndöket, mi pedig a terminálon keresztül felszállhattunk a Celebrity Constellation hajóra, amely az elkövetkezendő 15 napban az otthonunk lesz!

Mára egy rövid videóval búcsúzom, így fogadtak bennünket a terminál bejáratánál….

 

 

 

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.