Mosman – Sydney

2012. február 27. Hétfő

Már megint kénytelen vagyok, fotókkal kezdeni. Ausztráliában a napfelkelték mindig érdekesek, és a színek, magukért beszélnek!

És pillanatok alatt változnak, 5 perc után, ahogy kibújt a nap, ezeknek a színeknek már se híre se hamva! Ma délelőtt megint itthon dolgozgattunk, aztán egészségügyi séta North Sydney-be, csak egy pár apróságot vettünk az Aldi-ban, mert ugye enni kell?! Mivel nagyon szép volt az idő, elhatároztuk, hogy ismét lemegyünk a partra, egy pár órára. Egy gyors – de finom – ebéd („Rich” saláta) Aztán irány a buszállomás, aztán Mosman központjában leszállás és gyalog le a partra.

Előbb egy meredek úton lefelé indulunk, melynek kb. a közepétől sok-sok lépcsőn lehet lejutni a partra. A távolban látható kékség az öböl, ahova igyekszünk. Most a kis gyalogoshíd másik oldalára telepedtünk lesz.

Szemben North Head, emlékeztek lányok, Manly-ből ezt a sétát tettük meg, a beach-től a kilátóig és vissza. Most láttam, hogy ez bizony egy 11 km-es túra volt. Ráadásul igazi meleg nyári nap volt. Ügyesek voltunk! Már megint!

A lakás jelzés a következő szállásunk helye. Az alábbi képeken a félsziget vége – ahol a kilátó van – a Belmoral Beach-ről nézve.


Szerdán meglátjuk a lakást, mert a tulajok meg akarnak mutatni mindent, mielőtt elutaznak a hétvégén. Este nagyon finom „Rich féle” húsos spagettivel zártuk a napot – tudom, hogy nem este kellett volna – de nagyon finom volt! Enni pedig jó! Igaz Anikó?

 

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.