Második kikötőnk: Mikonosz

Mikonosz

2018. 10. 29.

Egy tengeri hajónap után kötöttünk ki következő állomásunkon, Mikonosz szigetén.  Sok mítosz, hagyomány kötődik Mikonoszhoz, ezek egyike, hogy a Herkules által legyőzött óriások megkövesedett testéből alakult ki. Ma a szigetet a hírességek kedvenc helyének tartják, és rendszeresen megállnak itt a világ legnagyobb tengerjáró hajói is. Így kerültünk mi is ide 😊

A Kükládok szigetcsoporthoz tartozó szigetet az egyik legszebb görög szigetnek tartják. 12-15 kilométer hosszú és 10 kilométer széles, durván 100 négyzetkilométer  nagyságú.

A sziget fővárosa Mikonosz város, avagy Chora.

Az óvárostól kb. 3 kilométerre horgonyzott a hajónk már 8 órakor partra is lehetett szállni. Mivel azonban este negyed 10-ig kaptunk lehetőséget e sziget felfedezésére, úgy döntöttünk, hogy 9-10 óra körül indulunk a felfedezőútra, ismét gyalogosan – bár a hajó ismét kínált 7 €/fő/retúr szállítást a városba – kishajóval.

Kényelmesen, ültetős étteremben reggeliztünk, aztán sikerült is eltöltenünk az időt, végül 10 óra múlt, mikor kimentünk a hajóról.

Itt újraterveztünk, a kikötőben lévő vízibuszra szállva hajóztunk be az óvárosba (4 €/fő/retúr)

    

Kb. 10 perces hajókázás után megérkeztünk az óváros kikötőjébe, ahol annak ellenére, hogy főszezonon kívül voltunk, ráadásul hétfőn, így is nagy tömeg fogadott bennünket.

Ahogy leszálltunk a hajóról, már az első látvány sem volt csúnya..

   

Hirtelen nem is tudtuk, merre induljunk? Végül úgy döntöttünk, hogy arra megyünk, amerre a legkevesebb ember van, és első célnak „belőttük” a szélmalmokat. Így születtek a következő fotók, mondanom sem kell, alig tudtunk betelni a kis szűk sikátorok, vakítóan fehér falak, kis fák, virágos növények és színesre festett ablakok, korlátok látványával. Ehhez jön az évi 300 napsütéses napja, és már nem is csodálkozhatunk, hogy miért is számít a legnépszerűbb úti célnak az Égei-tengeren.

Jobbra-balra kanyarogva, egy-egy hívogató utcácskába betévedve, végül kilukadtunk a tengerpartra, ahol előttünk, a dombtetőn sorakoztak a szélmalmok, amelyek jelképei a szigetnek…

Visszanézve a kikötő felé, terül el Little Venice (Kis Velence) talán ez a város legjellegzetesebb városrésze, ami nem véletlen. Színes házak, amelyek olyanok, mintha a tengerből emelkednének ki, ezért nevezik Kis Velencének is. Ez a város nyugati része, az épületeket a tenger jobb felőli peremére építették, erkélyeik gyakorlatilag közvetlenül a víz fölött függeszkednek. A 16-17. században valószínűleg a kalózok használták a területet, hogy áruikat gyorsan ki- és be tudják pakolni.

Kicsit tovább sétálva a tengerparton, a tengerből kiálló, egyik szikláról a másikra lépkedve, nagyszerű fotó helyet találtunk, ahol nem csak mi fotózkodtunk, ismét 😊

Aztán felmásztunk a szélmalmokhoz, ahol ismét csak kattogtak a fényképezőgépek, akarom mondani, a telefonok.

      

Itt találkoztunk a csoportból egy másik kis csapattal, akik ezt a helyet választották egy rövid piknik helyszínéül… Van ízlésük, nem?

Kinéztünk a távolban, egy még magasabban fekvő, magányosan álló szélmalmot. Azt lőttük be, következő célnak és elindultunk „toronyiránt” feléje. Útközben, találtunk egy nyílvános WC-t, a buszpályaudvar mellett, de onnan hamar kifordultunk és úgy döntöttünk, beülünk egy kávéra, sörre, ki mit akar, valahova. Így választottuk a következő helyet, ami nagyon jó választásnak sikerült. Finom volt az ital, volt wifi – innen sikerült közzé tennem a Bariról szóló utiélményeket -, és nem utolsó sorban, tiszta, kulturált volt a mellékhelyiség. Az árakról pedig, egy espresso 3,5 €, frappé, 5,5€, sör 5-6 €…

Ezután megint szétvált a csapat, ők elindultak lefelé a tengerpartra, mi pedig felfelé a szélmalomhoz. Kb. 10 perc gyaloglás után meg is érkeztünk. Rögtön beálltunk, hogy megforgassuk a szélmalom kerekét…

   

Fantasztikus panoráma tárult elénk innen, mondanom sem kell, nem győztünk fotózni. A tengerben, az a négy emberke, a csapat másik fele, akikhez nemsokára csatlakoztunk.

Azért még nem ússzátok meg néhány itt, a környéken készült fotó nélkül…

Aztán elindultunk lefelé a tengerpartra, ami nem sikerült egyből, mert „zsákutcába” futottunk, plusz, mint kiderült, privát területen kóboroltunk, amire nagyon kedvesen figyelmeztetett egy ott lakó. Kiderült, hogy nincs rövidebb út, vissza kell menni a főútra és az autóút mellett tudunk lemenni a tengerpartra. De 10-15 perces gyaloglás után megtaláltuk a többieket. Természetesen erről is van bizonyítékom. 😊

Rövid tengerparti élvezkedés után, együtt indultunk vissza a városba. De, hamar elváltunk megint, mert mi beültünk egy fagyira, egy nagyon vendég hívogató helyre.

Itt hódolhattam egyik szenvedélyemnek is, kertészkedtem kicsit. Nem nézhettem, hogy a kedvenc, életemet megváltoztató növény, az Aloe ennyi gazzal legyen körülvéve, így aztán szépen kitisztítottam a cserepét.

Elindultunk az óvárost felfedezni, betértünk egy-egy üzletbe, céltalanul barangoltunk egyik szűk utcácskából a másikba.

Egyszer csak megláttam az egyik utca végén magasodó toronyszerű építményt, rögtön javasoltam menjünk fel oda, onnan ismét gyönyörű panoráma lehet..

Itt már alakul a kilátás…

Aztán, felérve 180 fokos panoráma tárult elénk..

Gondolom, már meg sem lepődtök, hogy ahogy nézelődtünk körbe-körbe, ismét felfedeztünk egy szélmalmot, amihez ismét felfelé kellett mennünk. Megtaláltuk az újabb célt.

Míg felérünk, egy pár szó a szélmalmokról:

Az első szélmalmok a 16. században épültek.  És hogy miért pont itt? Természetesen a földrajzi elhelyezkedés miatt, hiszen Mikonosz szigete egy nagyon fontos kereskedelmi úton fekszik, melyek Velence érintésével Európába és Ázsiába tartottak. Itt, a kedvező széljárás lehetővé tette, hogy helyben finomítsák a gabonát, és úgy szállíthassák tovább. Elhelyezkedésüket az határozta meg, hogy minél könnyebben megközelíthessék a kikötőt onnan, ezért szinte mindet a város nyugati részére építették. Az iparosítással persze a malmok is vesztettek jelentőségükből, mára csak töredékük emlékeztet az egykor virágzó, mára letűnt mikonoszi korszakra. Ma már, mint turista látványosság élik tovább az életüket.

Nem lehet betelni a látvánnyal, de még mindig van feljebb is! A páromnál itt állt meg az a vágy, hogy feljebb-feljebb, így aztán őt „leparkoltuk”, mi pedig továbbindultunk. Megint csak azt kell mondanom, hogy nem bántuk meg!

Szerintem Ti is egyetértetek azzal, hogy megérte!

Innen már tényleg elindultunk lefelé, hiszen már 6 óra körül járt az idő. Míg leérünk, néhány érdekességet találtam a szigetről:

Felfigyelt már arra, hogy ez a páratlanul szép görög sziget hányszor tűnik fel a történelemben és a filmekben?

  • A 2002-ben Matt Damon főszereplésével készült A Bourne-rejtély című film egyik jelenete Mykonos-sziget híres Little Venice városrészében játszódik.
  • A trójai ló legkorábbi ábrázolása Kr. e. 670-ből származik és a Míkonosz váza műtárgyon látható, amelyre 1961-ben bukkantak a régészek.
  • Bazi nagy görög lagziban a főszereplő Portokalosz-család szintén Míkonoszról származik.
  • Éjszakai élet szempontjából érdemes a Paradise Beach és Super Paradise Beach strandokat választani, ahol már kora délután beindul a parti és meg sem áll hajnalig. Garantált az életre szóló élmény a tengerpart homokjában bulizva!
  • Egy egész filmet is szenteltek Mykonos szigetének 2010-ben. A Míkonosz királyaicímű ausztrál-görög vígjáték gyönyörű háttereként jelenik meg a sziget.

Mikor leértünk a kikötőbe, óriási szerencsénk volt, hiszen alig szálltunk fel a vízibuszra, ami visszavitt bennünket a hajónkhoz, már húzták is be a pallót, így egyáltalán nem kellett várakoznunk – ami valljuk be, egy ilyen mozgalmas, hosszú nap után, nem elhanyagolható.

Fantasztikus napot töltöttünk ezen a mesés kis szigeten, csináltam is egy rövid videót búcsúzóul, ahogy a vízibusszal magunk mögött hagyjuk Mikonoszt. (A Facebook oldalamon megnézhető: www.facebook.com/pekikati)

Kivételesen a hátsó fedélzeten vacsoráztunk, megbeszélve az aznapi élményeket. Mi a színházat is kihagytuk ezen a napon, viszont egy naplementével búcsúzom mára, 10 perc naplemente, 45 másodpercbe sűrítve.

Jó éjszakát!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.