Budapest – London – Southampton

 

2017. 09. 03.

Korán kell ébredni, hiszen ma repülünk Londonba, majd taxival Southamptonba, ahol hajóra szállunk.

De a hajnali 3:30-as ébresztő nem igazán sikerült, már soha nem fog kiderülni, hogy nem jelzett a párom órája, vagy nem ébredt fel rá… Én az utóbbira tippelek.

Mindenesetre, én nagyon örültem neki, hogy az én telefonom 3:40-kor mély álmomból riasztott, hiszen, ha ezt nem állítjuk be, tuti, hogy átalusszuk a gépünk indulását..

Így is igazán kapkodni kellett kicsit, bár szerencsére, már készre voltunk pakolva és előkészülve. A lényeg, hogy 4 órakor már úton is voltunk és a vasárnap hajnali kihalt városban akadály nélkül haladtunk.

Egészen a Liszt Ferenc repülőtér felhajtó szakaszáig, ahol hirtelen lelassult, lépésben haladt a sor. Nem mondom, hogy nem lettem megint ideges, mert már egy fél órás akadályoztatás, már megint veszélybe sodorta volna az utunkat. De szerencsére, csak kb. 10 percet araszoltunk és biztosan elhiszitek, hogy kicsit megkönnyebbültem, amikor elém tárult az indulási oldal ..

Itt mellénk állt a szerencse, gyakorlatilag 10-15 perc alatt túl voltunk a becsekkoláson és átmentünk a biztonsági kapun is. Ahogy beértünk a nagy információs táblához, már írták is ki, melyik kapuhoz kell mennünk és innentől kezdve tényleg mondhatom, hogy, menetrend szerint érkeztünk Londonba.

Ez már London

Londonban, pontosabban a Lutoni repülőtéren alig kávéztunk meg, már jött a telefon, hogy megérkezett a srác értünk, aki a múltkor is elvitt bennünket Southamptonba, a kikötőbe. Ez kb. 150 km és 130 fontba kerül egy út oda. 11 óra után szerencsésen meg is érkeztünk.

Megérkeztünk a Southamptoni kikötőbe

Most – életünkben először – a Norwegian Cruise hajótársasággal utaztunk, így kíváncsiak voltunk, hogy vajon itt milyen a szolgáltatás milyen rendszerrel dolgoznak. Meg kellett állapítanunk, hogy gyakorlatilag már minden hajótársaság eszméletlen flottul szervezi a hajó útjait, és rengeteg alkalmazott segít abban, hogy mindenki gond nélkül, bolyongás nélkül mindent megtaláljon.

Nagyon hamar megkaptuk a beszállókártya sorszámot is, mely jelzi, hogy melyik csoporttal fognak szólítani, és hogy azzal a csoporttal mehetünk fel a hajóra.

Rövid várakozás után már a fedélzeten

Mivel elég korán érkeztünk, így mi a kettes csoportba kerültünk és így tényleg nagyon hamar már 12.00 előtt föl jöhettünk a hajóra.  A kabinok ilyenkor még nincsenek kész, normálisan 1:00 és 2.00 között lehet elfoglalni. Természetesen, az éttermek már várják a szegény, éhes turistákat,  így aztán mi is rögtön fölmentünk és megebédeltünk.

Aztán pedig, körbejártuk, illetve körbe fotóztuk a hajót. Először a Spa részlegbe „csábítottak be bennünket, ami fizetős szolgáltatásokat tartalmaz. Van itt fodrász, kozmetika, akupunktúra, gyógymedence, szauna, gőzkabin…

A kápolna

Aztán, még a 12. emeleten megtaláltuk a kis kápolnát, ahol egyrészt a vallást lehet gyakorolni, illetve szertartásokat is végeznek, pl. esküvőt… Kapva kaptunk az alkalmon 🙂

Meglehetősen egyszerű szertartás volt, szűk körben, nagyon puritán körülmények között 🙂 🙂 🙂

Aztán még néhány bárt, éttermet, könyvtárat, kártya termet, színháztermet, kaszinót, stb. is meglátogattunk és persze korán sem láttunk még mindent…

3.00 órakor kellett a „drill”-re menni, vagyis arra az eligazításra, ahol elmondják, hogy esetleges veszély, vagy bármilyen probléma esetén mi a teendő, és kinek hova kell menni és mit kell csinálni, illetve hogy hogyan kell használnia a mentőmellényeket.

Ezen is szerencsésen túl voltunk, és mire ennek vége lett már megkaptuk a bőröndöt is, amit ugye az érkezéskor leadunk, hiszen azt, a hajó munkatársai hozzák fel a hajóra. Nálam meg már egy kialakult szokás, hogy amikor megkapjuk a bőröndöt, rögtön otthonosan berendezkedjek, mindent a helyére pakoljak és akkor már teljesen „otthon” érzem magam. Így történt ez vasárnap is, szépen elrendeztem mindent.

Nyerünk vagy nem?

Vacsora előtt lementünk a fitneszterembe ismét, egyszer már jártunk ott, amikor a hajót körbejártuk, mert akkor kaptunk tombola jegyeket, amelynek a sorsolása 17:30-ra volt meghirdetve a fitneszterembe.

Nyerni egyikünknek sem sikerült ezen a sorsoláson, de hasznos információkkal megint gazdagabbak lettünk. Csináltak a lábunkról „grátisz” egy lenyomatot, ami sok hasznos információra utalhat, súlyelosztásunkkal, gerincünkkel, tartásunkkal kapcsolatban.

Innen már egyenesen az „ültetős” étterembe mentünk, ahol nem büfé rendszer működik, hanem kiszolgálnak bennünket. Sokféle étel közül lehet választani, és a menüsorban (az előétel, főétel, desszert) mindenki megtalálja a neki valót.

A vacsora után egyértelműen kijelenthetjük, úgy tűnik, hogy ezen a hajóúton sem fogunk éhezni. 🙂

Az első színházi program

Étkezés után, bár egy kicsit fáradtak voltunk, de elhatároztuk, hogy nem fekszünk le korán, hanem megvárjuk mindenképpen még az esti előadást is.  Először is köszöntötték az utasokat, majd bemutatkozott a cruise director, aki az út alatt folyamatosan tudósít mindenről, illetve a házigazdája az előadásoknak.

Majd pedig pedig Abba slágereket hallgathattunk, ami – mondanom sem kell -, hogy megint csak megalapozta a hangulatot. Szuper befejezése volt a napnak – legalábbis számunkra, mert a hajón a programok folyamatosan hajnalig szórakoztatják a vendégeket.

Ne feledjétek, mi 3.40 –kor keltünk, kellően fáradtak voltunk, így aztán nyugovóra tértünk a kabinban ahol egy törölközőből hajtogatott rák várt bennünket, a másnapi programmal.

Másnap reggel Rotterdam – Hollandia vár bennünket, hogy felfedezzük!

 

 

 

 

 

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.