Indulás Budapestről

2014. 10. 12.

Budapestről Genovába

Találkozási pont: Budapest, Hősök tere. Itt vesz fel bennünket a Genovába tartó busz. Csodálatos látvány este kivilágítva, ilyenkor mindig a dal jut eszembe: “Budapest, Budapest te csodás..” Ilyen környezetben szinte észre sem vettük, hogy kicsit késett a busz. Addig készítettük ezt a pár fotót.

1-2

Ilyenkor mondják: Ha rossz a főpróba, jó lesz az előadás. (Lehet, hogy nem illik teljesen ide). A lényeg, hogy minden sokkal jobban alakult a vártnál – így utólag be kell, hogy valljam: tartottam a hosszú buszos úttól, de végül is kellemesen csalódtam. (Eddig mindig autóval vagy repülővel mentünk a kikötőbe, ja és egyszer hálókocsis vonattal Velencébe. Visszatérve a mostani utazáshoz, a dönthető üléseknek köszönhetően, szinte végig aludtunk egész éjjel az úton. Bár, mikor egyszer-egyszer feleszméltem, láttam, hogy óriási ködben utazunk, de ahogy közeledtünk a célunk felé, kibújtak a nap első sugarai is.

3-4-5

Verőfényes napsütésben 11 órára megérkeztünk úti célunkhoz, a kikötőbe. Szerencsére az előző bejegyzésben lévő videóban látott szörnyűségeknek semmi nyomát nem láttunk!

Érkezés Genovába

Verőfényes napsütésben 11 órára megérkeztünk úti célunkhoz, a kikötőbe. Így a Budapest- Genova utat kb.12 óra alatt tettük meg busszal. Szerencsére az előző bejegyzésben lévő videóban látott szörnyűségeknek semmi nyomát nem láttunk!

A hajónk már méltóságteljesen várta az utasokat. Mindig megállapítom, olyan, mint egy úszó kisváros, hatalmas méretével, 18 emeletével. Ez a videó ízelítőt ad, milyen is az élet itt..

Mivel nagyon időben érkeztünk, pillanatok alatt be tudtunk regisztrálni, egy mosoly a kamerába és máris megkaptuk a hajókártyánkat – hiszen a hajón nem tudunk e nélkül létezni. Ez nyitja a kabinokat, készpénz-forgalom nincs a hajón, mindent a kártyáról húznak le. A szépséghibája a dolognak, hogy előtte nekünk kell feltölteni pénzzel :-). A kártya a személyes azonosítónk is, ezzel engednek le illetve vissza a hajóra a kikötőkben.

Nagyon hamar „belaktuk a hajót”, kényelmesen elhelyezkedtünk a kabinban – hiszen az utazásunk alatt ez lesz az otthonunk. Természetesen készült néhány fotó is.

678

Bár az időjárás előrejelzés 4 napos esőt jósolt, ezzel szemben gyönyörűen sütött a nap, így délután már napozhattunk is a fedélzeten. Indulás előtt még részt vettünk a kötelező biztonsági eligazításon, hogyan kell a mentőmellényt használni, jelzéseket adni, stb. – reméljük nem lesz rá szükség!

A kihajózás a kikötőből mindig sok embert csal a fedélzetre, s az indulást egy kis műsor, jókedv „csináló” is kíséri.

Aztán vacsora, és jön az éjszakai élet, különböző zenei stílusokat nyújtó bárok között válogathat az ember, ilyenkor vannak a kedvezményes vásárok (most órákat, ékszereket, parfümöket lehetett vásárolni.)

A nagy színházban népszerű olasz dalokat, operaáriákat hallgathattunk – nagyon jó volt!

Közben persze folytattuk utunkat, a hajó szép lassan haladt a következő úti célunk felé, ami Olaszország harmadik legnagyobb városa, Nápoly, távolsága Genovától 355 tengeri mérföld (657 km)!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.