Egész nap a tengeren

2017. március 31.

Egész nap a tengeren

Végre, egy kis pihenőnap, amikor nem kell időre csinálni semmit, lehet relaxálni vagy akár aktívan  tölteni a tengeri napot, akkor nagyon sok program közül választhat. Hiszen tegnap este visszaindultunk Muscat-ból, elhaladva Khasab és Dubai mellett egészen Abu Dhabi-ig.

Mivel nem kell igazodni a kikötéshez, lehetne nyugodtan pihenni, természetesen korán ébredtünk. Persze, meg van ennek is az előnye, alig vannak még az étteremben, ami 7 órától várja az éhes utasokat.

Az étkezési lehetőségekről…

A Royal Caribbean az egyik legjobb ételválaszték tekintetében, tényleg minden igényt kielégít. Az amerikai hajókon reggelire mindig van ropogósra sült, nagyon vékony sültszalonna. Ez kihagyhatatlan!

   

A másik pedig, amit szintén csak amerikai hajón adnak, lazac, nagyon finom krémsajt, kapribogyó és hajszálvékonyra vágott, szinte édes lilahagyma. Mindezt egy finoman piritott bégelre ráhalmozva, néhány csepp citrom a lazac tetejére… Szinte érzitek a szátokban, ugye? Na, azt nem mondtam, hogy ez így együtt abszolút diétás kaja…

De mint látjátok, azért a bogyókat és az Argi+, Q10 keveréket nem hagyjuk ki!

Ezt úgy is írhattam volna röviden, hogy jól megreggeliztünk.

A fedélzeten

Reggeli előtt már elkértük a strandtörülközőket. Ezt is a szobakártyákra lehet kérni (díjmentes), és ezekkel foglaltunk magunknak nyugágyakat. Tudományosan átgondoltuk, hogy honnan jön a nap, merre megy, mikor lesz árnyékunk, stb. Tehát reggeli után kitelepedtünk a fedélzetre, olvasni (Rich) és írni (ez volnék én, a blogírással).

Túl sokra nem haladtam, kb. 10 óráig lehetett bírni a napon, meg különben is minden nap megkapjuk az időjárás adatokat, és bizony az UV általában extrém magas. Komolyan kell venni! Reggel az élő bejelentkezésemen, amikor itt-ott lézengtek néhányan a fedélzeten, mondtam, hogy később tele lesz…

  

Egész nap rengeteg programmal várják az vendégeket, akciós vásárok, csapatjátékok, sportolási lehetőségek, versenyek, bemutatók (pl. szalvéta hajtogatás), karaoké verseny, hapsiknak hastáncverseny… hogy csak néhányat említsek. A színházteremben éppen a következő nap kirándulási lehetőségéről volt szó, amikor arra jártam.

Akinek a “shoppingolás” hiányzik, az is ki tudja elégíteni e vágyát, hiszen többféle üzletben vásárolgathat, s néha tényleg nagyon kedvező áron juthat az ember márkás, jó minőségű termékekhez.

      

Nem véletlen, hogy, amikor édesanyámmal voltunk hajózni (85 évesen), néha nem tudta, hogy a szárazföldön vagyunk, vagy hajón. A zárt térben, az üzletekben, a színházteremben, az étteremben, stb. olyan, mintha bármelyik szárazföldi épületben lenne az ember – ha nem viharos a tenger 🙂

Mi is van még, amit kiemelhetek? A fedélzeten látható volt a medence, a jacuzzikkal, de van belső, fedett medence is.

Az internetről…

Aztán, van az internet sarok, ahol akkor is tudunk netezni, ha nincs nálunk készülék. Az internetért természetesen fizetni kell. Ez hajónként eltérő, hogy milyen csomagokat, lehetőségeket ajánlanak. Itt 13 USD/nap vagy 18 USD/nap volt a tarifa, az előző elég limitált lehetőségekkel, de a második – ezt használom én is -, mintha otthon lennék, gyors, stabil. Igaz, úgy is hírdetik, hogy a tengeren elérhető legjobb minőségű internetet szolgáltatják.

Sportolási lehetőségek…

Aztán, beszéltem a sportól, a sok géppel felszerelt edzőterem mellett, futópálya, pinpong asztal is lehetőséget ad a sportolásra.

  

Ja és a mászófal, ami nagyon népszerű volt. Elnéztem, hogy a felnőttek milyen óvatosan másznak és sokkal hamrabb feladják. A 5-7 éves gyerekek meg küzdenek, próbálkoznak, kapaszkodnak a végsőkig – minden figyelmüket a mászásra öszponosítják – , nem a félelemre a leeséstől, a kudarctól (természetesen mindenki be van kötve).  Arra koncentrálnak, hogy elérjék a mászófal tetején a harangot, amit megütve, jelzik, hogy MEGCSINÁLTÁK! Kár, hogy felnőtt korra nagyon sok félelem, gondolat korlátoz bennünket… Pedig ilyen mentalitással bárki, bármit elérhet! – Tapasztaltam. 🙂 A lényeg, hogy a tengeri napon, aki sportolni szeretne, választhat…

   

Én is csak a fotó kedvéért “másztam” 🙂

Minden szinten, a lépcsőházban található egy információs rendszer, ami nekem nagyon tetszett, ezt gyakorlatban is megmutattam a face oldalamon, élő bejelentkezésben.

 

Már megint a kaja…

Aztán, az egyik központi kérdés, a kaja… Na, itt aztán soha nem maradsz éhes, bármikor eszedbe jut, hogy ennél valamit, mindig találsz valahol. A tengeri napon, a szokásos lehetőségek mellett, délben sütemény kavalkáddal köszönték meg az utasoknak, hogy a Royal Caribbean Vision of the Seas hajóját választottuk az utazásunkhoz.

Erre a hatalmas tortára írták a köszönő sorokat. Meg volt néhány kisebb is… Egyébként, minden étkezésnél volt néhány gluténmentes étel, illetve a sütik között is volt cukormentes.

Az alábbiak nem azok voltak :-(, de nagyon finomak 🙂

    

Néhány az ételválasztékból, illetve a tálalás illusztrálására.

    

       A kaszinó…

Ja, majd elfelejtettem a kaszinót, ami szintén csak a nyílt tengeren van nyitva, de komoly pénzeket lehet nyerni 🙂 és veszíteni is :-(. Továbbra is vallom, sokkal biztosabb üzlet, ha valaki network marketingbe fektet! 🙂 🙂 🙂

 

A színház

Itt minden este más programmal szórakoztatják az utasokat. Zenés, énekes táncos műsorok, figyelembe véve, hogy a különböző nyelveket beszélő utasok jól szórakozzanak. Ma este  egy nagyon jó kvíz műsor volt, a házasok kvíz játéka. Kiválasztottak 4 párt, akik különböző ideje voltak házasok, akiknek válaszolni kellett néhány kérdésre, Nehezen ment a kiválasztás, nem nagyon akartak a párok nagy nyilvánosság előtt szerepelni. Az egyik párt a kb. 10 éves gyerekük “protezsált” be, (emlékeztek, mit írtam a gyerekek hozzáállásáról?). De, végül összejött a 4 pár. A lényeg az volt, hogy egyszerre csak a párok egyik fele volt a színpadon, a másik nem hallotta, hogy a párjuk mit válaszolt és aztán jött a szembesítés. Mondanom  sem kell, hatalmas derültség volt egy-egy nem egyező válasznál. Ilyen kérdések voltak: Hol találkoztak először? Hol kérték meg a hölgyek kezét? Mi a párjuk szerint a legidegesítőbb szokásuk? Hölgyektől kérdezték, hogy szerintük melyik testrészüket szereti a férjük a legjobban? – aztán jöttek a nagy csodálkozások a szembesítéskor!

Utána irány a kabin, mert következő nap Abu Dhabiban megint hosszú nap várt ránk..

Ma este egy röfi volt a meglepetés vendégünk a kabinban, őrizve a másnapi újságot.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.