Első kikötőnk – Bari (Italy)

2018. 10. 27

2. nap Bari

Tegnap este már várt a kabinunkban a napi újság, amelyben mindig megtaláljuk a következő nap programját. Első kikötőnk Bari

Várható érkezés 12:30, így aztán van idő reggel kicsit tovább nyújtózkodni, folytatni a hajó felfedezését, elolvasni a „kihagyhatatlan” ajánlatokat, amelyek a hajó üzletei kínálnak. Ezek csak akkor vannak nyitva, amikor a hajó nyílt vízen van, így tudják biztosítani a vámmentes árukat.

Természetesen minden nap promótálják a kaszinót is, zseniális szlogennel:

„Ha nem fizetsz – nem nyerhetsz!”

Mondhatnánk úgy is, „kockázat nélkül nincs üzlet! 😊

Megkaptuk a shuttle jegyeket – ez is újdonság -, nem kell sorba állni, megvenni előre. Ha aláírjuk, használjuk, levonják a kártyánkról az árát, ha nem, tárgytalan…

Az ismertető szerint kb. 3 km-re kötünk ki az óvárostól. Mi biztos, hogy a gyaloglást választjuk, egyrészt, mert így látunk, tapasztalunk a legtöbbet az itteni életből, másrészt muszáj ledolgozni az étkezések kalóriáit…

Bari (ejtsd: Bári) Olaszország déli részének, Nápoly után, a 2. legnagyobb és legfontosabb városa, az ország  szegényebb részének számító Puglia régió központja, ami a római kor óta tölt be jelentős szerepet az ország történelmében. Lakosainak száma 400 000 ezer körüli. Nagy kikötőváros, jelentős kikötőjének köszönhetően sokan szállnak itt hajóra, és indulnak Görögország, Horvátország vagy Albánia irányába. Ez a város az utazásunk elő állomása:

Reggel 9 körül kötöttünk ki, a következő képeken a kikötőbe érkezés pillanatai láthatók. A fedélzetre felérve, kiderült, hogy gyönyörű napos időnk lesz..

    

Kényelmesen megreggeliztünk, és eldöntöttük (egy 10 fős kis csapat), hogy gyalogosan megyünk az óvárosba, ami a hajó napi újsága szerint kb. 3 km-re van a kikötőtől.

Közben pár szó Bari történetéről:

A várost az ókori görögök alapították Barion néven, de az időszámítás előtti 3. században római kézre került, ekkor lett a neve Barium. A kikötő, melyet először i.e. 181-ben említettek, valószínűleg a korszak legfontosabb halászati és kereskedelmi központja volt, ahogy még ma is. Az itteni püspökség a 10. századig Konstantinápolytól függött.

A középkorban fontos rabszolgapiac volt, balkán és szláv rabszolgákat árultak. Ebben az időben sokáig bizonytalan volt hovatartozása: hol Bizánc, hol az arabok foglalták el. 1071-ben egy csatában azonban a normannoké lett. Az övék is maradt a 12. századig, amikor a Szicíliai Királyság hosszantartó ostrom alatt az uralma alá hajtotta. A 16. században házasságok útján a Nápolyi Királysághoz került.

A második világháborúban német bombatámadás érte, amikor eltaláltak egy szövetséges hajót, mely mustárgázt szállított. A tragédiában nagyon sokan meghaltak, pontos számot nem tudunk.

Na, de térjünk vissza az utunkhoz…

Kb. félúton, amikor elhagytuk a kikötőt, egy városnéző kisbusz/vonat – ki minek nevezi -, parkolt az út mellett, és egy szimpatikus fiatal hölgy ajánlotta, hogy menjünk velük. Kiderült, hogy egy kombinált utat kínálnak, a kisbusszal is körbe visznek bennünket és az óvárosban (Città Vecchia),  ahova csak biciklivel vagy motorral lehet behajtani, ott egy gyalogos túravezetés keretében ismerkedhetünk a régi városközponttal. Mindez 7,5 € fejenként, amiért egy másfél órás túrát ígértek -, de ami végül kb. 4 órás lett.

     

Rövid utazás, és egy másik kis vonatra való átszállás után, megérkeztünk első állomásunkra. Miután gyalog beléptünk az egyik óvárosba vezető kapun, elénk tárult egy kis tér, egy szobor, amelyet Putyin – orosz elnök – ajándékozott a városnak

      

Vele szemben magasodik Bari legfontosabb, leghíresebb látnivalója:

Basilica San Nicola / Szent Miklós bazilika

Bari legjelentősebb látnivalója a 11. században, román stílusban épült. Itt nyugszik Szent Miklós, azaz a Mikulás, akinek ereklyéit 1087-ben hozták a városba, miután Törökországban olasz halászok ellopták azokat egy szentélyből. Emiatt építették fel a bazilikát, hogy a szent ereklyéknek méltó helyéül szolgáljon. A bazilika így jelentős zarándokcélpont, a római és a görög katolikusok és az ortodoxok körében is.

A bejáratnál rögtön ott áll a szobra, majd elénk tárul a hatalmas belső tér, a gyönyörűen festett mennyezet és az oltár.

       

A Szent Miklós ereklyéket a kriptában őrzik, ahova mindkét oldalsó hajóból le lehet menni. Bari védőszentjének, Szent Miklósnak ünnepét minden év, május 8-án és 9-én rendezik. Ilyenkor körbeviszik Szent Miklós ereklyéit.

   

Aztán szűk utcákon keresztül követtük az idegenvezetőnket és is ismerkedtünk az óváros életével.

          

A rövid óvárosi séta végén jutottunk el egy másik kis térre.

Itt áll a város másik jelentős temploma a Cattedrale di San Sabino székesegyház, a bazilikától 250 méterre, délre, a Vár közelében. 1292-ben szentelték fel, egy 1156-ban lerombolt bizánci katedrális helyére építették. Kevésbé híres, és kisebb mint a bazilika, de a katedrálist is érdemes megnézni, a belépés ide is ingyenes.

Itt is mesélt egy érdekességet a vezetőnk. Minden évben június 21-én úgy süt be a nap az ablakon, hogy a nap fénye megvilágítja a gyönyörű mozaikot a padlón. S mindez csak 5 percig tart!

      

Itt – a túra részeként – kaptunk egy kis ízelítőt, kóstolót a helyi ízekből. Piritós, ízesített olajakkal (szarvasgombás, chillis, szárított paradicsomos), illetve száraz vörösbor és rosé. A kis felfrissülés után folytattuk a sétánkat.

Ismét szűk utcák, kis alig észrevehető átjárók – ezeket önállóan sétálva, lehet, hogy észre sem vennénk. Aztán ismét egy kis tér, középen márvány padokkal, ahol ülve hallgathattuk az idegenvezetőnket. Fantasztikus munkát végzett, 3 nyelven mondta el az ismertetőket, mindezt mosolyogva, szenvedéllyel, kedvesen válaszolva a kérdésekre.

Ilyen az, amikor valaki élvezettel végzi a munkáját.

A térre visszatérve (Largo Albicocca), ennek az a különlegessége, hogy az IKEA szponzorálta a világítását, ezért a helyiek, hálából a jellegzetes IKEA-s locsolókkal díszítették a teret.

     

Egyébként az egész teret az itt lakók takarítják, súrolják – makulátlan tisztaság is volt itt.

Tovább folytatva az utunkat, újabb kis sikátorok, majd egy templom, mondhatnám „templomocska”. Itt említette az idegenvezető, hogy a városban több mint 200 templom található, különböző méretűek, az ilyen picitől a hatalmas bazilikáig.

        

Az utolsó kis utca, ahol elhagytuk az óvárost, a tésztakészítők utcája. amelyek udvarán felfedezheted az éppen száradó helyi specialitást, azaz a kis kagylóformájú tésztát (orecchiette). Ezt az olasz “mammák” gyúrják saját kezűleg nemcsak a család, de a helyi éttermek számára is. Ezt a jellegzetes tésztafajtát errefelé járva nem szabad kihagyni; paradicsomszósszal és parmezánnal a legfinomabb!

      

A várral szemben hagytuk el az óvárost. A Castello Normanno-Svevo vár, 1132-ben épült, 1156-ban lerombolták, de 1233-ban újjáépítették. Azóta többször restaurálták, ma szinte új állapotában látható. Három oldalról várárok veszi körül, északi oldaláról pedig a tenger határolja. Ide már nem mentünk be, csak kívülről néztük meg.  meg. Idegenvezetőnk mesélte, hogy nincsenek kiállítások benne, szinte teljesen üres, és a várfalakra sem lehet felmenni.

     

Egy sarokkal odébb, már várt bennünket a kisvonatunk, amelyből vethettünk pillantást az új városrészre, a bevásárló utcákra is. Bár Olaszország legszegényebb vidékéről beszélünk, valamiből itt is megélnek a leghíresebb márkák boltjai is (Vuton, Gucci, Adidas,Nike, stb)

Végül egészen a kikötő bejáratáig vittek bennünket – így elmondhatjuk, hogy egy nagyon tartalmas, szép napot tölthettünk el Barin vagy Bariban (nem tudom, melyik a helyes 😊)

Visszatérve a hajóra, egy pár falatot ettünk, hogy este ne legyünk nagyon éhesek… Aztán az ültetős vacsora után mentünk a színházba, ahol egy bűvész, artista, zenés, énekes produkciót néztünk meg, fantasztikus kosztümökkel, koreográfiával.

Tényleg figyelnek arra, hogy a sok nemzetiség minden tagja élvezze az előadásokat!

Aztán jött a finálé, előkészítve a hangulatot azoknak, akik még a bárokban, táncos helyeken folytatták az estét. Lehet nyugodtan, hiszen tengeri nap következik.

Én a fináléval búcsúzom mára: