Curacao – Willemstad, a kis Amszterdam

2018. április 17.

Curacao egy Hollandiához tartozó karibi sziget. 444 négyzetkilométer a területe, kb. 180 ezren lakják. Fővárosa: Willemstad (a hollandok is így ejtik ki: vilemstad). Willemstad egy szép, hangulatos, koloniális stílusú, egyedi város, az UNESCO kulturális világörökségének a része!Curacao kiejtése kb. így: küraszöu vagy amerikaiasan kjureszo. Nagyon sokféle módon ejtik ki. “Magyarosan”: kurászáo.

Curaçao szigete egyike az úgynevezett ABC szigeteknek: Aruba, Bonaire, Curaçao,  a Holland Antillák szigetcsoport része, nem messze Venezuela partjaitól. Egykor a rabszolga-kereskedelem és a Karib-tengeri kalózkodás egyik központja volt, ma a turisták és az offshore cégek paradicsoma. A 20. század elején ráadásul olajat is találtak a sziget partjainál, amely nem várt gazdagságot hozott Curacaóra. A korábban holland cégek által működtetett olajfúró tornyokat ma Venezuela bérli.

Reggel, a kikötés után, ilyen látvány fogadott bennünket a hajóról.

Egy kis történelem:

Eredetileg az arawak nép lakta, ám az 1499-es felfedezését követően a kegyetlen spanyol bánásmód miatt eltűntek, kevés vérvonalat hagyva. A szigetet 1634-ben Hollandia meghódította. Kiemelkedő adottságú kikötője évszázadokon át népszerű hellyé tette. 1662-től a Holland Nyugat-indiai Társaság rabszolga-kereskedelmének központja lett. Az 1700-as években a napóleoni háborúk következtében többször gazdát cserélt Anglia, Franciaország és Hollandia között. 1795-ben az ott élő rabszolgák fellázadtak, és négyezren a sziget északi részére vonultak. Heves összecsapások után, egy hónap alatt leverték őket. Tartós holland kezelésbe 1815-től került. 1863-ban a rabszolgaságot megszüntették.

1914-ben nagy kiterjedésű olajmezőt találtak Venezuelában, és ideális fekvése miatt Curaçaóra került az olajfinomítás. Az üzembe nagyobb számban érkeztek munkások, főleg Ázsiából. 1954. január 1-től önálló kormányzata lett, de ennek ellenére az őslakosok nem tudtak teljes jogúan részt venni a politikai döntésekben. 1969. május 30-án több mint ötezer, főleg fekete bőrű munkás fellázadt gazdasági helyzete miatt. Ennek legfőbb eredménye a papiamento nyelv hivatalossá válása lett. Az 1980-as években az elavult és erősen környezetszennyező finomító sok jogi eljárás tárgya volt, és végül az olajtársaság jelképes összegért átadta Venezuela kormányzatának.

1984. július 2-án elfogadták a szigetország zászlaját és himnuszát, az első független szavazás 30. évfordulójának napján. A 2000-es években újra téma lett a Holland Antillák függetlensége. 2005. április 8-án megtartott népszavazáson a polgárok a Holland Antillákon belüli önállóságot választották 68%-os többséggel, elutasítva a teljes függetlenséget. 2010. október 10-ig a Holland Antillák része volt, de egy népszavazás eredményeként a Holland Királyságon belüli társult állammá vált.

Rekord hosszúsági kikötés a mai, 7 órától, este 9:30-ig lehet a parton lenni… Így aztán, nagyon nem siettük el a kiszállást, de 9 óra után már a parton voltunk.

Nézegettük a lehetőségeket, szerettünk volna strandolni is és a városban szétnézni. A parton kapásból lebeszéltek arról a tengerpartról, amit kinéztünk és a Blue Bay -t (Kék part) ajánlották. Ez a fővárostól kb. 15 perces autóútra található. 4 főnek 30 USD a viteldíj – egy irányban. Egyébként pedig 8 USD/fő.

Elég kies tájakon haladtunk, az rögtön látszott, hogy itt nagyon kevés a csapadék, viszont rengeteg kaktusz nő, úton-útfélen. A sofőrünk mondta is, hogy egyik fontos táplálék itt a kaktusz.

Sőt, állítólag a belőle főzött leves növeli a férfiasságot. Rich rögtön megkérdezte, hogy hány gyereke van, majd nagy derültség közepette közölte: egy!

De, aztán megmagyarázta, hogy napi 12-16 órát dolgozik, hogy ki tudja fizetni a ház hitelét, az autó hitelét és a lánya egyetemét….

Nagyon kellemes meglepetés volt, amikor megérkeztünk a Blue Bay-re. Mint kiderült ez egy zárt terület, 24 órás biztonsági szolgálattal, sorompón át lehet csak, ellenőrzötten ide behajtani.

Olyan volt, mintha hirtelen egy másik szigetre csöppentünk volna: gondozott kertek, virágzó növények és ez csak fokozottan így volt, amikor közvetlenül a tengerpart bejáratához értünk. A taxissal megbeszéltük, hogy 2 órára jön értünk, addig élvezhetjük a tengerpartot.

Nagyon szép, rendezett, szolgáltotásokkal ellátott volt a tengerpart. Mi rögtön “elfoglaltuk” az öböl végében lévő nagyobb, fedett házikót, ahol egy hatalmas asztal is volt, amit természetesen, rögtön belaktunk (jobb alsó kép). Csak érdekességképpen lefotóztam a masszázs árakat – ha esetleg erre jár valaki… 🙂 Hátha, a blogommal kedvet csinálok rá, ráadásul meg tudom mutatni azt is, hogyan, miből lehet fedezni egy ilyen utat…

Lehet, mire legközelebb erre járunk, már ez sem lesz ilyen “természetközeli” hely, mivel most épül egy lakópark, itt a parton.

Akik szeretnek fotókat nézegetni, azoknak most megint itt a kánaán, természetesen megint rengeteg fotót csináltam és megint nehéz volt választani… Először a parton csináltunk pár fotót…

Egyszerűen nem lehet betelni ezekkel a látványokkal, már a szemet is gyönyörködteti, aztán a meleg tenger, a finom, fehér homok…. Szóval, élvezkedtem….

Akik ismernek, tudják, hogy a kedvenc színem a KÉK. Nos, itt kiélvezhettem a kék árnyalatait. Szerintem, nagyon jó fotókat sikerült csinálnom, de a valóságban, ha lehet mondani, még árnyaltabbak… Természetesen hoztuk megint a “felszerelésünket” is, nem is bántuk meg, hiszen nagyszerű lehetőség volt a sznorkelingezésre is. Nem azért mondom, de volt olyan nagy hal, amitől egy kicsit tartottam, ha őszinte akarok lenni, arrébb úsztam – biztos, ami biztos! Bár, ha belegondolok, nem valószínű, hogy el tudtam volna menekülni tőle, ha utól akart volna érni 🙂

Már előző nap, ahogy tervezgettük a mai utat, olvastam, hogy Curacao egyik jellegzetessége a Curacao likőr – és mit gondoltok milyen színű??? – hát persze, hogy KÉK. (Persze van más színű is, de ez a legjellemzőbb a szigetre). Ha már kék likőr, nehogy úgy menjünk el innen, hogy nem kóstoltuk!

Egy újabb árnyalata a kéknek… Az áthatóan kék ital valóban erről a szigetről származik. Egy bizonyos narancsfajta héjából készül, mégpedig a Laraha-ból.  És honnan kapja a likőr a kék színét? Semmi trükk, csakis élelmiszer színezőanyagot használnak.

Nagyon hamar elröppent az a pár óra, amit itt töltöttünk, s már mentünk is vissza a hajóhoz a pontosan érkező taxival.

Útközben, egy kis bozóttűz, ami egyáltalán nem lehet ritka, hiszen teljesen hétköznapi reakciója volt a vezetőnknek is. Majdnem úgy mutatta be, mint egy látványosságot – Íme a bozóttűz!

A tűzoltók már a helyszínen voltak, mikor mi odaértünk. Mindenesetre orrfacsaró szag terjengett és a füsttől alig lehetett látni egy darabon…

Miután ezen is szerencsésen átkeltünk, pár perc múlva, már mehettünk is vissza a hajóra egy kb. 1 órás kis pihenésre, ebédre…

Aztán, a közvetlen a kikötőben lévő pár árus között indultunk a délutáni-esti városnézésre. Itt a drágám rögtön kiszúrt egy jópofa pólót, babyknek kitűnő ajándék! (Ha én nem alszok, senki sem alszik”)

Meg kell mondjam, hatalmas, kellemes meglepetés volt a főváros, Willemstadt. Gyönyörűen kiépített sétány, a kikötőtől a belvárosig. Nagyon szépen felújított, színes házak, igényes üzletek.

Nem győztem kapkodni a fejem – nekem nagyon tetszett! Egy erődön áthaladva, ami most bevásárló udvarként működik, jutottunk el a pontonhídhoz, amely a város két partját köti össze.

Ezt a  gyalogosok számára alakították ki – ez a Queen Emma híd, amely rendszeresen nyílik és zárul, attól függően, hogyan áramlanak a hajók a kikötőbe. Talán a hídról csodálhatjuk meg legjobban Willemstad történelmi központját az UNESCO listájára is felkerült.

Innen látható legjobban a másik híd is, a Julianna Királynő hídja, ami járművek számára épült. Céltalanul, arra mentünk, amerre megláttunk valami érdekeset, s egyszer csak ráakadtunk a világ legjobb mojitó bárjára…  Ezt megint csak nem hagyhattuk ki! Kellemes zene, színes környezet, és tényleg finom volt a mojito, mi kell még több?

A DUCHI feliratot pedig azért tettem be, mert ez az egyik leggyakrabban használt szó. Mindenre használják, ami finom, kedves, aranyos, legyen az étel, személy, rendezvény…

Aztán találtunk egy hatalmas CURACAO feliratot is, ezt a fotót sem lehetett kihagyni.

Lassan ránk sötétedett és kiderült, hogy nem csak nappal gyönyörű látvány a város, hanem este megvilágítva, lehet, hogy még hangulatosabb?

Ezt akkor észleltük csak igazán, amikor visszaértünk a partra és láttuk, hogy az Emma híd is milyen szépen van kivilágítva. Ott sem ennyi fénykép készült, mint amit itt láttok – elhihetitek.

A hídon a fények folyamatosan változtak. Ráadásul, alig mentünk fel a hídra, folyamatos csengő kezdett csilingelni – először nem is értettük, mi ez. Aztán megmozdult a híd és szép lassan fordult el, utat nyitva egy kis hajónak… Időzíteni sem lehetett volna jobbkor!

Amikor kiderült, hogy ilyen hosszú időre kötünk itt ki, gondoltam, ez bőven elég lesz mindenre! Nos, éppen, hogy visszaértünk 9 óra körül a hajóhoz. Nekem, ha választani kell a szigetek között, biztos hogy ez az egyik favorit, ahova bármikor szívesen visszatérek!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.