Channel Island, St. Peter Port

2017. 07. 01. Szombat

Korán ébredtünk, gyorsan a hajó (méregdrága) műholdas internetére kapcsolódva néztük a híreket. A fiamtól ott várt az üzenet, hogy ő sem tudott aludni, végre hajnali fél háromkor frissült a rendszer, 152,432 ponttal sikerült teljesíteni a gépkocsi ösztönzőt! Igazi csapatmunka volt! Köszönöm!!!

Így végre jöhet egy kis relaxáció, koncentrálhatunk a hajóútra.

Itt az elkövetkező 12 nap útvonala:

Channel Island

Az első megállónk, a Channel Island St. Peter port kikötője, ami különleges helyzetű, mivel a brit korona fennhatósága alá tartozik (1066 óta!), de nem tagja az Egyesült Királyságnak. Saját törvényhozással és önkormányzattal rendelkezik. Önálló gazdaságpolitika, saját valuta jellemzi és nem tagja az Európai Uniónak sem.

Így aztán itt nem érvényes a bevezetett egységes roaming, tehát vadásznunk kellett egy kis free wifi-re, hogy be tudjak jelentkezni és közöljem a jó hírt! De erről később.

A Channel szigetek – mint a neve is mutatja  – több kisebb szigetből áll, Guernsey ezek közül a második legnagyobb, közel a francia partokhoz. Eredetileg egy félsziget volt, de a legutolsó jégkorszakkor (XV. sz. -“kis jégkorszak”) elvált a kontinenstől, és szigetként él tovább. Sok ország területéhez is tartozott, elszenvedett rengeteg kalóztámadást, zsoldosok rablásait, a II. világháborúban német megszállást.  Érdekesség még, hogy az angol polgárháborúban (1642-1651) Guernsey és Jersey (a legnagyobb szigete a szigetcsoportnak) külön oldalon állt. Előbbi parlamentpárti, míg az utóbbi királypárti volt, és itt volt az utolsó királypárti erőd, ami kapitulált (1651).

Az időjárás előrejelzés: változóan felhős, erős szél… (ennek még lesz jelentősége), 25 fok.

Mi a St. Peter Port nevű kikötőben kötöttünk ki, illetve horgonyoztunk le.

Partraszállás kis hajóval – tender

Reggeli után, már 8 óra körül elindultunk kifelé, de mivel a hajó itt nem tud a parton kikötni, lehorgonyoz a tengeren és kisebb kb. 80 személyes hajókkal vitték a partra az utasokat. (Ugyanez a helyzet pl. Santorini-nél is).

                      Itt kell elmondanom, hogy én alapjában tengeri beteg vagyok, a kis hajó hullámzását elég nehezen viselem. Éppen ezért ilyenkor én szoktam beszállni utólsóként, hogy minél kevesebbet himbálózzak. Persze rendesen felkészülök ilyenkor, fül mögé tapasz és a két csuklóra akupunktúrás pontot nyomó karkötő – ezúttal is. Nem is volt semmi baj a kb. 15 percig tartó hajókázáson, és máris gyönyörködhettünk a kisváros csodás reggeli látványában.

 

St. Peter port felfedezése

Nagyon szép napsütéses időben indultunk el felfedezni a kisvárost. Először a Candie Garden (kert) volt a célpontunk, ami a város felett helyezkedik el és csodálatos kilátás nyílik innen a városra és a kikötőre.

 

Aki ismer, tudja, hogy imádom a szép kerteket, no itt gyönyörködhettem…

  

A kertet elhagyva, átsétáltunk a közelben lévő Victória toronyhoz, ami már a hajóról is nagyon jól látható volt és a város egyik jelképe. A tornyot Viktória királynő és Albert herceg látogatásának tiszteletére építették 1946-ban.

Ezután elindultunk lefelé a tengerpart felé, zegzugos kis utcákon, ahol nagyszerű látvány a sok-sok színes virág. Érdekes, hogy itt mindenütt vegyesen ültetik a ládákba, cserepekbe a virágokat – és így csodálatosan színes virág kavalkádban gyönyörködhettünk.

  

Aztán, egy hosszú lépcsősoron lejutottunk a partközeli sétáló utcára, majd egy kis térre, ahol is találtam free-wifi-t, és innen tudtam élőben megköszönni a csapatnak a segítséget.

 

Aztán találtunk egy gyönyörű kávézót, ahol természetesen ismét csináltam jónéhány fotót, és itt készült az a kép is, ahol megköszöntem a csapatnak a segítséget..

   

Egy kis pihenő után a sétáló utcán még megnéztünk egy templomot, ahol éppen egy 4 tagú kis csapat énekelt, aláfestve a látványt..

  

Vissza a kikötőbe

Az első megállónk, a Channel Island St. Peter port kikötője, ami különleges helyzetű, mivel a brit korona fennhatósága alá tartozik (1066 óta!), de nem tagja az Egyesült Királyságnak. Saját törvényhozással és önkormányzattal rendelkezik.

Mondhatom egy nagyszerű nap után indultunk vissza a kikötőbe, ahol hatalmas sor állt a transzfer hajókhoz… De nagyon hamar kiderült, hogy ismét flottul megy minden, hiszen egy kb. 15 perces sorbanállás után már be is szállhattunk a hajóba…

És itt jött a feketeleves! Mire a hajóhoz értünk – már gyanús volt, hogy két másik hajó is “ácsorog” a nagy hajó mellett -, kiderült, hogy úgy feltámadt a szél, hogy egyenlőre nem tudunk kikötni! Emlékeztek?! Én tengeri beteg vagyok…

Aztán kb 1 óra! ide-oda tolatás, lebegés után, próbálkoztak a kikötéssel – hiszen ekkor már többen – finoman szólva -, nem érezték a legjobban magukat (köztük én is), de 3-4 embert sikerült lesegíteni, megint akkorákat dobott a hajón a hullám, és verte oda a “mólóhoz”, hogy gyorsan ismét eltávolodtunk… Gondolhatjátok…

Na, de nem akarom tovább fokozni a feszültséget, a lényeg, hogy másfél óra után a másik oldalon sikerült “(nagy) hajóra tenni bennünket. Ilyet még nem éltünk meg mi sem, pedig elég sokat hajóztunk már!

A lényeg, hogy szerencsésen megúsztuk, fél napot késtünk az indulással, mire mindenkit újra vissza tudtak szállítani a hajóra.

A ketyeréim (fül mögött a tapasz és a csukló szorítóm), kitűnőre vizsgáztak!

Végre, újra a fedélzeten

Aztán minden a rendes kerékvágásban folytatódott, kellemes ebéd, relax a fedélzeten, fotózás, addig, amíg neki készültünk az esti programnak.

Első program, a pezsgő vízesés, vagyis a “pezsgőesés” volt, ahol a felsőpohárba töltötték a pezsgőt és úgy folyt lefelé… Aztán ücsörögtünk kicsit az átriumban, kellemes zenét hallgatva, majd a Karaoké bárban hallgattuk azokat a bátrakat, akik bevállalták az éneklést.

És hogy Dallas is maradjon állandóan fókuszban, a Karaoké bár amerikai western stílusban van berendezve, amiről mindig Dallas jut eszembe.

Este már elfelejtve a kellemetlenségeket, egy nagyszerű nap emlékével tértünk nyugovóra, hogy másnap már ismét új úticélt fedezzünk fel. Írország felé vettük az irányt!